HTML

Blogomat azért hoztam létre, hogy tájékoztassak minden érdeklődőt a budapesti festményaukciók kínálatában felbukkanó, számomra különösen érdekes műtárgyakról. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy mind a gyűjtőknek, mind pedig a művészettörténészeknek, valamint minden érdeklődőnek szolgálhatok alkalmanként érdekes vagy megfontolandó információval.

művészettörténeti, műkereskedelmi jellegű információk közlése az érdeklődők számára

Bejegyzések

Friss topikok

Címkék

Barbár a borbárban – Virágék árverése 2014 tavaszán

2014.05.27. 23:48 RumNapló

 

10. Zichy Mihály: Jósnő, 1887 – egyetemi gyakorlatként több mint egy évet dolgoztam-tanultam a Magyar Nemzeti Galéria nyilvántartási osztályán. Ebből közel nyolc hónapig foglalkoztam Zichy védett képeinek felülvizsgálatával, igazi mélyfúrást csinálva ismerkedve meg egy festői életmű legapróbb szakmai problémáival és kérdéseivel. Ez idő alatt meglehetős alapossággal tekintettem át egyik, külföldön is leghíresebb művészünk hatalmas életművét, levelezését és minden vele kapcsolatos dokumentációt, melyhez hozzáfértem. Természetesen nem várható el egy szegény aukciósháztól, hogy minden nála felbukkanó kép esetében alapkutatást végezzen, ellenben annyi viszont mégis elvárható lenne, hogy az adott, igen jelentős művész legalapvetőbb szakirodalmába belepillantson, hátha van nyoma a képnek. Ha megtették volna Zichy e festményével kapcsolatban, akkor a következők derültek volna ki: A kép reprodukciója szerepelt Lázár Béla 1928-as Zichy monográfiájában, valamint Berkovits Ilona 1964-es Zichy nagymonográfiájában egyaránt. Lásd. * Lázár Béla: Zichy Mihály élete és művészete, Budapest, Athenaeum, [1928], 86. kép. * Berkovits Ilona: Zichy Mihály élete és munkássága, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964, XXXII. tábla. A kép címe Lázárnál A család, Berkovitsnál pedig Család, nem pedig Jósnő. Mivel a lappangó képet Lázár csak Zichy fotóhagyatékából ismerte, így sem neki, sem pedig Berkovitsnak nem állt módjában azt megvizsgálni, így aztán behatóan nem is foglalkoztak vele, volt elég olyan kép, mely rendelkezésre állt a tüzetes elemzéshez. A jelentős kompozíció további kutatást igényel, de annyi mindenképpen elmondható vele kapcsolatban, hogy elkészültének időpontja, valamint témája és stílusa alapján, vagy Lermontov Démon című művéhez készült illusztráció, vagy Sota Rusztaveli A tigrisbőrös lovag című verses eposzának egyik jelenetét ábrázolja. Ennek tisztázásához azonban el kellene olvasni mindkét művet, mely élvezetet egyelőre, idő hiányában kénytelen vagyok másnak átengedni. 

21. Iványi-Grünwald Béla: Festő és felesége – A mű szerepel Telepy Katalin: Iványi-Grünwald Béla, Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 1984. 77. oldalán, Nő virággal, 1904 körül címen és datálással. Mivel azonban Telepy Katalinnak csupán egy 1972-es fekete-fehér fotográfiát tartalmazó múzeumi karton állt rendelkezésére 1984-ben, így a kép színvilágáról csak elképzelései lehettek. A kép színvilága, festésmódja és szignatúrája viszont a mester 1910 körüli műveihez közelíti a festményt, így csupán a datálásán kell némiképp korrigálni, hogy megfelelő helyére kerüljön az életműben. Nekem kifejezetten tetszik ez a kép.

32. Ziffer Sándor: Szabadban, 1923 – A kép szerepelt Kieselbach Tamás 2102 téli aukcióján. Ez is ékes példa arra, hogy számos kép pattog a két vezető aukciósház között, míg aztán egyszer csak, csodák csodájára valódi gazdára lel. Vagy nem. Ezt a gyakorlatot talán elnevezhetjük képtenisznek, vagy festmény ping pongnak, ahogy tetszik.

33. Vaszary János: Pesaroi fürdőzők – remek Vaszary-mű és nagyon bosszantó grafikusi munka a katalógusban. Sajnos Hársfalvi Magdolna remek tanulmányát sikerült szinte olvashatatlanná tenni a szöveg alá montírozott Vaszary önarcképpel. Egyáltalán nem értem, hogy miért nem szerényebbek egy kicsit az alkalmazott grafikusi munkát végzők, akik akkor teszik jól a dolgukat, amikor észre sem veszem, hogy miképpen érték el az adott oldalpár összhangját és megfelelő arányait. Hasonló feladat ez, mint a keretezőé, aki, ha szintén alázattal közeledik a gondjaira bízott alkotáshoz, akkor nem akar sem hozzátenni, sem elvenni abból. Sem a grafikusnak, sem pedig a keretezőnek nem lehet feladata az öncélú művészkedés. Miért nem tudják ezt, vagy ha maguktól nem tudják, akkor miért nem mondják meg nekik?

41. Mednyánszky László: Műteremben – a kép találóbb címe az lehetett volna, hogy az Ecsetmosó, merthogy ez történik a képen, egy fiatal férfi éppen mossa Mednyánszky elmocskolt ecseteit. S ez a köznapi, szinte közönséges téma, Mednyánszky ecsetjén mégis milyen poétikus hangulatképpé varázsolódott. Igazi csoda, amit ez az ember művelt azokkal a bizonyos ecsetjeivel.

78. Berény Róbert: Szőlős csendélet, 1928 – a kép remek, a hozzá csatolt szöveg pedig vicces, ez akár szerencsés találkozás is lehetne, illusztrálandó a szürrealisták egyik legfontosabb elődjének, Lautréamont grófjának a híres mondását, mely szerint valami ritkán, de lehet olyan „Szép mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”, de itt sajnos nem ez a helyzet. B. G. úr mindjárt tanulmánya első mondatában megüti az alaphangot, miszerint: „A Szőlős csendélet Berény érett korszakának főművei közül való”. Hát nekem ebből ennyi elég is volt, mert hirtelen átcikázott az agyamon, hogy akkor Berénynek, ezek szerint kell hogy legyen minimum egy éretlen korszaka is. Eddig úgy tudtam, hogy voltak korai művei, meg későiek is, valamint e kettő között pedig egy csomó remek, de éretlen képeivel még nem találkoztam, lehet, hogy azokat épp most festi valaki.

89. Gulácsy Lajos: Kastélypark (Van Ostade modorában), 1908 körül – a kép tipikus Gulácsy-mű, Van Ostade eszembe se jutna vele kapcsolatban, ha nem ez szerepelne szó szerint a kép jobb sarkában Gulácsy kézírásával: „Isac van Ostade modorában Gulácsy Lajos műhelyéből”. Nem műterméből, hanem műhelyéből! Ekkor pedig eszembe ötlik, hogy mit írt Gulácsy kortársa és barátja, Bálint Lajos az Ecset és véső című erősen önéletrajzi kötetében. Nevezetesen azt taglalta a kötet 32-től 37-ig tartó oldalain, hogy a közmondásosan és mindig nagyon komoly anyagi nehézségek között tengődő Gulácsynak, vajon honnan telt rendszeres itáliai utazásokra, miképpen tartotta fenn magát ilyen sanyarúan keserves körülmények közepette. Hát úgy, hogy hamisított a drága lélek. Silvio Sartori nevű olasz származású, de magyarul is kiválóan beszélő fiumei festő barátjával, velencei műkereskedőknek antiknak tűnő képeket adtak el, melyeket ők festettek. Így ír erről Bálint: „Némi fejtörést okozott a Balszélfogó társaságnak Gulácsy esztendőnkénti néhány hónapos eltűnése. Tudtuk, hogy … Olaszország különböző városaiban dolgozik … Miféle pénzforrás tette ezt lehetővé? Ugyanis bármilyen kis igényű volt is, ehhez mégis pénz kellett. …elképzelhetetlen, miből és hogyan élt? … Későbbi olasz útjainak anyagi hátteréről némi felvilágosítást kaptam egyszer Velencében. …Nyári szabadságom egy részét a Lidón töltöttem. Azt hallottam, hogy Gulácsy megint Velencében van. Elindultam, hogy megkeressem. Egyik este Giacomuzzinál találtam meg, a híres borozóban, …Nem tudom miért választotta ezt a helyet, mert amint láttam, nem volt ital előtte. Nyilván asztaltársa kedvéért tért be ide. Régi barátja volt ez, Silvio Sartori. … Ott ültek hát együtt. …Meghívtam őket egy fagylaltra… Beszélgetésünk során végül is én elég tapintatlanul megkérdeztem, hogy megy a dolguk itt Velencében, mert azt jól tudtam, hogy Gulácsy aligha hozott nagyobb pénzeket magával.  – Hát csak megvagyogatunk mi itt – mondta [Gulácsy] kitérően. – Egyszer sem maradtunk még éhen – vágott közbe Sartori. … Itt antik képeket keresnek, ha keresnek egyáltalán. Mind arra vár, hogy a véletlen szerencse olcsó áron valami felfedezendő falrengető remekműhöz juttassa. … - Néha meg az segít – nevette el magát Gulácsy - , hogy tudjuk, hol lehet ilyen ócska kacatokat kapni. Mi már évek óta tudjuk ezt. Abból élünk. … Sartori szívesen szolgált magyarázattal. Régi üzletfelünk az öreg [egy velencei műkereskedőről mondja ezt], főleg Gulácsyt szereti. Valahányszor Velencébe jön, szívesen fogadja megbízással. Az ő festői stílusa megfelel a céljainak. … nem elég, hogy valami régi deszkára vagy vászonra festett, különböző eljárásokkal kell patinásokká tenni őket. Ehhez bizony egy-két év kell.  – De hát tisztességes dolog ez? – Ugyan. Ugyan, mi nem másolunk és nem hamisítunk. Igazi értő első pillantásra látja, hogy semmi köze ahhoz a névhez, amit az öreg ráfog. … Mi képeket festünk a magunk módján, ő meg addig pácolja, míg bepácol vele valakit. Ebből fedezte tehát Gulácsy velencei költségeit, s közben festette a maga igazi képeit.” – írta Bálint Lajos és én hiszek neki. Így aztán már azonnal más fénytörésbe kerül a Van Ostade modorában készült kép is, jelezve, hogy Gulácsy szándéka szerint könnyedén bele tudta élni magát más, korábban élt klasszikus festők stílusába, minden különösebb probléma és skrupulus nélkül. Hogy Gulácsy képeit ma is hamisítják, azt akár vélhetjük a sorsnak a mindent az igazságosság felé billentő fintorának is, mely szerint mindenki csak azt kapja, amit megérdemel. Persze ez marhaság.

95. Czigány Dezső: Csendélet citromokkal, 1909 – e kép esetében ugyanaz a helyzet, mint a már említett Vaszary Pesaroi fürdőzők című képénél. A grafikusnak sikerült K. G. úr szövegét, szinte olvashatatlanná művészkednie. Ezen kívül még annyi gondom van a képpel, mint Czigány Dezső egyetlen élő monográfusa, hogy az nem 1909-ben született, még ha ez a szignó alatti datáláson majdnem így is olvasható. Stíluskritikailag a kép legvalószínűbb elkészültének időpontja 1915. A datálás első száma kilences, a második eredetileg egyes volt, ez változott valami kopás hatására nullának semmiképp sem értelmezhető ponttá, a harmadik szám pedig láthatóan eltér az elsőtől és írásképe szerint nem lehet más mint egy ötös. Így a kép 1915-ös, de ez semmit sem von le kvalitásának kiválóságából. Remek kép ez, Czigány életművének kivételesen szép, végtelenül egyszerű, monumentális hatású, klasszicizáló darabja.

165. Csók István: Fürdő után, 1910 – Borzasztóan érdekelne, ha valaki tud segíteni, akkor feltétlen tegye meg, mert egyszerűen nem értem, hogy mi történik ezen a képen. Egy enerváltan vonagló, ruhátlan nőalak egyik kezét, egy másik, ám teljesen felöltözött nőalak csókolgatja? szagolgatja? éppen beleharap? Arckifejezésük szerint e nőszemélyek inkább harcolnak egymással, de valami olyan sajátos módon, melyet férfi ésszel fel nem foghatok, viszont kénytelen vagyok őszintén megvallani, hogy érdekel a dolog.

A többi kép viszont nem érdekel. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rumnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr326221842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Divebomber 2017.03.15. 22:24:45

Tisztelt Rum Úr,

az említett Zichy képpel (Jósnő) kapcsolatban igencsak közvetlen információval rendelkezem (a képet az árverés előtt visszavonták). Hátoldalán Kohner Adolf saját kezű megjegyzése...Talán érdekelheti.