HTML

Blogomat azért hoztam létre, hogy tájékoztassak minden érdeklődőt a budapesti festményaukciók kínálatában felbukkanó, számomra különösen érdekes műtárgyakról. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy mind a gyűjtőknek, mind pedig a művészettörténészeknek, valamint minden érdeklődőnek szolgálhatok alkalmanként érdekes vagy megfontolandó információval.

művészettörténeti, műkereskedelmi jellegű információk közlése az érdeklődők számára

Bejegyzések

Friss topikok

Címkék

A Stuartok Magyarországon

2014.11.30. 13:10 RumNapló

Olyan hír robogja körül a Földet, melyhez alig fogható bármi, ami az írott és íratlan történelemben eleddig megelőzte. Íme:

_MG_8255-2.jpgElnézést, nem ennek a csodálkozástól megbénult, buta, pöffeszkedő és színét vesztett kakasnak a képét szántuk ide, hanem:

barki6.jpg

Íme a nagyon kicsi és a NagyonNagy Ő, (remélem nem okoz problémát eldönteni, hogy melyik melyik) akik a lavinát elindították, háttérben a világ leghíresebb képével, mely nemsokára elfoglalhatja a Mona (Lejártlemez) Lisa eddig érdemtelenül bitorolt helyét a Louvre-ban, persze csak addig, amíg külön múzeumépületet nem emelnek a tiszteletére a Városliget sóval beszántott hűlt helyén.

 barki3.jpgÍme a KÉP, amiről még oly sok szó, mondat és tiráda hangzik majd. És ami ferdén nézve is annyira szép!

A hírfolyam:

AFPBB Newshttp://www.afpbb.com/articles/-/3032915?pid=14872555 - The Times - http://www.thetimes.co.uk/tto/arts/article4281893.ece - The Guardian - http://www.theguardian.com/world/2014/nov/27/stuart-little-art-historian-long-lost-hungarian-masterpiece - New York Post - http://nypost.com/2014/11/28/historian-spots-long-lost-painting-while-watching-stuart-little/ - Kuwait Times - http://news.kuwaittimes.net/pdf/2014/nov/29/p27.pdf - Hindustan Times - http://www.hindustantimes.com/world-news/stuart-little-helps-lost-hungarian-painting-come-home/article1-1290860.aspx#.VHegzC8Bzoo.facebook - Hilang 90 Tahun - http://hot.detik.com/read/2014/11/28/141324/2762144/1059/hilang-90-tahun-lukisan-bersejarah-ditemukan-jadi-properti-film-stuart-little - The Sydney Morning Herald - http://www.smh.com.au/world/stuart-little-helps-find-lost-hungarian-avantgarde-artwork-20141128-11vpoe.html7News - https://au.news.yahoo.com/entertainment/a/25634540/stuart-little-helps-lost-hungarian-painting-come-home/ - Daly Mail, UKhttp://www.dailymail.co.uk/news/article-2852842/Missing-masterpiece-lost-90-years-discovered-background-Stuart-Little-Art-historian-finds-painting-watching-children-s-film-daughter.html - ABC News -http://www.abc.net.au/news/2014-11-28/stuart-little-helps-long-lost-hungarian-painting-come-home/5924194?WT.mc_id=Corp_News-Nov2014%7CNews-Nov2014_FBP%7Cabcnews - LePoint.fr - http://www.lepoint.fr/insolite/comment-stuart-little-a-permis-de-retrouver-un-tableau-hongrois-disparu-27-11-2014-1885080_48.php - Le Parisien - http://www.leparisien.fr/flash-actualite-culture/comment-stuart-little-a-permis-de-retrouver-un-tableau-hongrois-disparu-27-11-2014-4327809.php - Monde - http://www.itele.fr/monde/video/une-peinture-hongroise-que-lon-croyait-disparue-a-ete-retrouvee-grace-a-stuart-little-102100 - RTL.be - http://www.rtl.be/info/monde/international/1145725/incroyable-un-tableau-hongrois-disparu-depuis-plus-de-80-ans-retrouve-grace-a-stuart-littleCulturebox francetvinfo - http://culturebox.francetvinfo.fr/expositions/peinture/un-celebre-tableau-hongrois-retrouve-grace-a-la-souris-stuart-little-206560 - El Robot Pescador - http://elrobotpescador.com/2014/11/28/curiosidad-increible-asi-descubrieron-una-obra-de-arte-perdida-durante-decadas/ - SBS AUSTRALIA - http://www.sbs.com.au/news/article/2014/11/28/how-stuart-little-helped-solve-90-year-art-mystery - BuzzFeed - http://www.buzzfeed.com/franciswhittaker/lost-masterpiece-discovered-in-background-of-stuart-little - cbcradio - http://www.cbc.ca/

bárki2.jpgA FILM-ből egy kocka (na jó, téglalap).

Egyszerűen döbbenetes! Mai adásunk teljes terjedelmében, ennek a történetnek minden szőrét-szálát-aspektusát próbálja körüljárni és megmutatni. Lehet, hogy a holnapi is és az sem teljesen kizárt, hogy ez az adó, ezentúl csak ezzel a hírrel fog foglalkozni. Kedves nézőink és hallgatóink! Ma a Földkerekség összes filmszínházában a Stuart Little Kisegér című filmet vetítik, melyet kivétel nélkül, minden helyszínen, a nagy - mit nagy? A LEGNAGYOBB FELFEDEZÉS-t elkövető felfedezővel készült 8 és félórás dokumentumfilmeposz előzi meg. A filmet és előzetesét csak együtt lehet megtekinteni. Az interjúban megszólal - mit megszólal? KINYILATKOZTAT! a legnagyobb - mit legnagyobb? A MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ, akit az Univerzum egy icipici szeglete, a kicsi Magyarország ajándékozott a világ örömére. BARKI GERGELY az interjúban elmeséli, hogyan ült le egyszer gyanútlanul a TV elé, de mivel egy vérbeli kutató sosem lankad és a sasszem sosenem fárad, így Berény villámcsapás-kíméletlenül megpillantott képének esélye sem volt tovább lappangani, bujkálni, mi több rejtőzködni. Barki azt is elmondja, hogyha a házának a padlásán lenne a TV, akkor meglepetésében biztosan leesett volna a pincébe, de így nem. (Persze lehet, hogy még igen, ez még kiderülhet, ha kellő számú nézettséget generál, így hagyjuk nyitva a kérdést egyelőre). Barki azt is megjegyezte a csak rá jellemző eleganciával és máris fiatalok millióinak mintát adó mosolyával, hogy Mickey Mouse és Michelangelo Buonarroti pedig mától és végérvényesen elmehetnek a picsába!

Egyes fanyalgó hangok szerint a király mezítelen, vagy legalábbis rosszul öltözött, de velük most nem foglalkozunk. Később, a börtönből természetesen még nyilatkozhatnak, mivel Magyarországon sajtószabadság van. Pontosabban azt írhat a sajtó amit szabad neki.

Tudósítónk jelentkezését várjuk a Halálcsillagról.  - Béla, már ott vagy? Sikerült-e találkoznod Vader Nagyúrral?  -Szervusz Géza, még nem, de ez most nem is olyan fontos, mert hatalmas itt a káosz, teljesen kaotikusak a viszonyok, még senki sem tudja, hogy milyen hatással lesz ez a fejlemény a Birodalomra. A Földről érkezett Galaxisrengető hír egyelőre úgy tűnik, hogy beláthatatlan következményekkel jár valamennyiünk életére és további sorsára (visszamenőleg is). Egyelőre visszakapcsolunk a stúdióba.

Az Iszlám Állam szóvivőjét kérdezzük, aki most szívta el Barack Obamával a békepipát, hogyan értékeli a kialakult helyzetet?  - Nos, most ott tartunk, hogy okafogyottá váltak eddigi problémáink. Ezentúl Allah és Mohamed az ő prófétája helyett Stuart Little Kisegér, Berény Róbert és Barki Gergely szentháromságában hiszünk és valamennyi templomunkat haladéktalanul átszenteljük a tiszteletükre. Éljen a Világbéke és a csajok! - válaszolta Abu Baba, eddig talonban tartott, földig érő mosolyával. 

Megkérdeztük Szijjártó (Szegény) Pétert is, aki épp Rogán (Mégszegényebb) Antal társaságában válogatott a Váci utca egyik boltjának gyémántberakásos WC-keféi között. Szijjártó kifejtette, hogy, bár nem szeretné Habony (Nyugdíjasrugdosó) Árpád kenyerét elvenni, de abban biztos, hogy régóta vártunk már erre a történetre, melyre már érdemes új országimázst fabrikálni. Ezzel már bátran, végre büszkén és vitathatatlanul egyenrangú félként léphetünk a Világ és Oroszország hadura elé. Már készülünk a tervezettel - mondja Szijjártó - holnap már be is nyújtjuk a Parlament elé, de még ma megszavazzuk, hogy haladéktalanul elindulhasson a Nemzeti Little Shop-program. A tervek szerint ezekben a shopokban kizárólag a filmmel, Berénnyel és Barki Gergellyel kapcsolatos emléktárgyak és nagyon használati eszközök lesznek kaphatóak. Távlati tervként már felvetődött, hogy Magyarország új neve Littleland legyen. Egyelőre ez a verzió tűnik befutónak (mindjárt meg is szavazzuk), de Orbán Viktor még gondolkodik. Bár rossz nyelvű fülek szerint mostanában csak ennyi hallatszik ki a miniszterelnöki irodából: "újratervezés, újratervezés, újratervezés".

Selmeczi Gabriellát is megpróbáltuk megszólaltatni, de neki sajnos beleszorult a feje a szőkítőgépbe, így maga helyett csak a sorrendben 5. klónját tudta volna küldeni, de ő nem kell!

Folytatás természetesen következik. Adásunk következő részében megszólaltatunk egy földigilisztát, egy kiöregedett lajtos kocsit, egy föld-levegő-föld rakétát és a híres kép kidobott régi keretét.

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rumnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr296944663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bartam 2014.11.30. 14:13:20

Savanyú a szőlő...

EditKarpathy 2014.11.30. 14:25:39

Egy ideje olvasom már ezt a rosszindulatú blogot. Újabb sértődött, frusztrált fröcsögés, nem meglepő. Ennek miért nem lehet végre örülni, kedves Rum Attila?

RumNapló 2014.11.30. 14:28:24

@bartam: sajnálom, hogy így járt a zöldségesnél, velem is előfordult már, hogy becsaptak, önnel érzek, igyon francia vörösborokat, azokban nem fog csalódni

RumNapló 2014.11.30. 14:30:27

@EditKarpathy: Kedves Kárpáthy Edit! Nem tudom miért zaklatja magát "rosszindulatú" blogokkal. Én az ön helyében olyasmit olvasnék, amitől napsugarassá válik a napom. Minden jót! Rum Attila

2001 2014.12.02. 21:54:32

Drága barátom én vagyok a Falra Hányt Borsó. Emlékszel? Erről beszéltem. Suicid, suicid, suicid....

RumNapló 2014.12.02. 22:44:22

Kedves Falra Hányt Borsó! Sajnos vagy csak romlik a memóriám, vagy egyenesen meghülyültem, de nem értem, hogy mire kellene emlékeznem és miről beszéltél, mikor, és kivel. Segíts!rum

2001 2014.12.03. 11:03:35

Drága barátom na ja azt hittem személyem nem marad rejtve, de ha már így esett maradjon is így. Segítek. Egy szerda este szignó keresés egy másolaton borozgatással, beszélgetéssel. Hogy mit is mondtam az úgy is eszedbe jut. Ezért vagyok én a Falra Hányt Borsó. Igazán sajnálom, de azért még a barátod vagyok.

RumNapló 2014.12.03. 11:36:37

jól van, már tudlak kedves FHB és mikor látlak? és miért ezen a felületen levelezünk?