HTML

Blogomat azért hoztam létre, hogy tájékoztassak minden érdeklődőt a budapesti festményaukciók kínálatában felbukkanó, számomra különösen érdekes műtárgyakról. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy mind a gyűjtőknek, mind pedig a művészettörténészeknek, valamint minden érdeklődőnek szolgálhatok alkalmanként érdekes vagy megfontolandó információval.

művészettörténeti, műkereskedelmi jellegű információk közlése az érdeklődők számára

Bejegyzések

Friss topikok

Címkék

Az érem Másik oldala I. rész

2015.01.12. 00:47 RumNapló

 

48:48

Ez a szám olvasható a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria legutóbbi, 2014. decemberi aukciós katalógusának gerincén egyaránt. Így állnak, de ezen a meccsen nem kívánok drukkolni egyiknek sem. Önök pedig még véletlenül se gondolják azt, hogy itt a jó és a rossz, a szép és a csúf, avagy az okos és a buta hagyományos küzdelméről van szó, szimplán csak a minél nagyobb profit érdekében tett erőfeszítések óvatlan szemtanúi vagyunk.

Biztosan lesznek olyanok, aki számára ez a poszt is személyeskedőnek tűnik majd. Mivel azonban, Kieselbach Tamás aukciós katalógusainak szövegeit szinte kizárólag egy és ugyanazon személy jegyzi, így ezeknek a szövegeknek a kritikája óhatatlanul húzza magára ezt a vádat. Megpróbálom a szövegeket teljesen szakmai síkon maradva, személyes rokon-, avagy ellenszenveimen felülemelkedve elemezni. Reményeim szerint megbirkózom ezzel a feladattal. Az első részben ismét csak az aukció és a katalógus kínálatának egy kiemelt darabjával foglalkozom.

 szinyei_szerelmes_par2.jpgSzinyei Merse Pál: Szerelmespár II. 1918, Jernye, karton, olaj, 35,5 x 40 cm, jelzés lent jobbra: Szinyei - Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 48. téli képaukció, Budapest, 2014. december (kat. 41.) Molnos Péter szövegével. 

Szinyei Merse Pál, közel fél évszázaddal korábban alkotott kompozícióját, mely Amerikába távozva végleg kikerült látóköréből, rokonai unszolására, egy fekete-fehér fotográfia segítségével, 1918-ban újrafestette. A kép, véleményem szerint a művészi „önhamisítás” mintapéldája!

A képről szóló aukciós szöveg meglehetősen hosszú, de nagyon érzékletes Meller Simon-idézettel indít, mely sajnos a Szerelmespár első, 1870-ben született változatáról szól, nem pedig a most aukcionált képről. Az 1935-ben született szöveg, az eredeti kép pár évvel korábbi, Amerikából való hazatértét követően, tehát a mű pontos és valóságos ismeretében íródott. A Szerelmespár első változatát Szinyei még 1870-ben, elkészültét követően műkereskedőjére bízta, aki rendre el is adta azt, a művész későbbi permanens bánatára. Szinyei egész életében vágyott viszontlátni fiatalkora talán legjobb, saját véleménye szerint is legjelentősebb műveinek egyikét. Ez sajnos nem adatott meg neki, mivel 1920-ban elhunyt. (A szöveg, a katalógus 88. oldalán, érdekes módon 1919-re teszi Szinyei Merse Pál halálát, mely azt sugallja, hogy valami olyan információ birtokában van, mely eddig elkerülte a kutatás figyelmét, vagy egyszerűen csak téved.) Szinyei halálát közvetlenül megelőzően, fia kérésére, az elveszettnek hitt mű fekete-fehér fotográfiája alapján festette meg 1918-ban a Szerelmespár második verzióját. A szöveg így értelmezi Szinyei e gesztusát: „Egyszerre megindító és sorsszerű, hogy élete utolsó festői munkájaként, 1918-ban úgy döntött, hogy az emlékezetében őrzött színek és fotón rögzített kompozíció alapján újra megfesti a Szerelmespárt. A festő monográfusa, Szinyei Merse Anna szerint a második változatot ’nem tekinthetjük az eredeti mű emlékezetből történt másolásának, inkább a festői probléma érettebb feldolgozásának, amelyben az eltelt korszak művészi ideáljainak változásai is helyet kaptak.’ Szinte elképzelni sem lehet – írja a szöveg – egy művészi pálya esetében szebb és meghatóbb lezárást: belső vágytól hajtva és gyermekei buzdítását követve Szinyei visszakanyarodott főműveket termő korszakához, és közben – emléket állított az emberi lét talán legfontosabb tanulságának: az élet és a művészet is semmivé válik a szerelem ihlető ereje nélkül. A Szerelmespár – e hozzá tökéletesen illő arany keretbe foglalva – ennek a gondolatnak örökérvényű megfogalmazása.”

Itt zárul a szöveg és nekem azonnal eszembe jutott az a filmrészlet, amikor az Indiana Jonest megszemélyesítő Harrison Ford épp válogat a Szent Grálnak látszó aranykelyhek, csuprok és egyéb ivóalkalmatosságok között, majd jó érzékkel, és nem mellesleg bölcsen tartva magát a forgatókönyvhöz, a legszegényebb kinézetű, legigénytelenebb poharat választja, azzal a mondattal, hogy ez egy szegény ács pohara. És lőn világosság, jól választott, az aranymentes, fából faragott kehely lett a nyerő. Na, ennyit a képhez és a szerelem ihlető erejéhez „tökéletesen illő” arany keretről. Azután, az is eszembe jutott, hogy Szinyei Merse Anna előtt is volt Szinyeinek monográfusa, mégpedig olyan, aki nemcsak személyesen ismerte a mestert, de akit (szintén) kora egyik legkitűnőbb művészettörténészeként tisztelünk. Hoffmann Editnek hívták és ugyancsak írt Szinyeiről monográfiát, melyet életmű katalógussal is megspékelt (Hoffmann Edith: Szinyei Merse Pál, Budapest, Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum kiadása, 1943.) E kötet 52. oldalán a következők olvashatóak: „1918–1919. 234. Szerelmespár. Jelezve l. j.: Szinyei – Lemezpapír. – 35,5 x 40 cm. – Az 1870-es Szerelmespár ismétlése, színvázlat, fia kérésére, mielőtt az eredeti kép Amerikából előkerült. Szinyei Merse Félix tu. Tiszakürt.” Ez a bejegyzés az utolsó tétel, Hoffmann Szinyei műveit lajstromba vevő katalógusában. Azok az adatok és száraz, de pontos információk, melyek itt olvashatók (úgymint "ismétlés" és színvázlat"), mivel nem segítik a mű profitorientált eladását, így azután nem is zavarhattak bele az aukciós katalógus szövegébe.

Amikor 1972-ben a Szerelmespár második variációja felbukkant a Bizományi Áruház Vállalat 29. aukcióján, akkor Szabó Júlia is írt róla cikket a Műgyűjtő című lap 1973/1. számába. Ebben a következő kérdéseket tette fel: „Vajon nem több-e ez a kis kép kuriózumnál? Komolyan kell-e foglalkoznunk vele?” Majd saját kérdésére így válaszolt: „A BÁV kiállításán bebizonyosodott művészettörténeti jelentősége, különös, majdnem tragikus jelentésvilága.” A szerző, végül elemzése fogytával arra a következtetésre jutott, hogy a Szerelmespár második változatán, az eredetivel ellentétben, melyen még a szerelmes emberpár volt a főszereplő, a táj kapott nagyobb hangsúlyt. Így ír: „Szinyei az 1919-es [sic!] képén nem oldja fel, sőt végletekig fokozza a kép érzelmi ellentmondásait, bár külsőleg közelebb hozza a tájat és az alakokat. Puhábban, vattásabban, rajzos részletek nélkül jelennek meg az alakok, de a fő gesztusok és kontúrok azért megmaradnak. Tovább nő az arcok közötti távolság, árnyékba merülnek a kezek. A lány arca kerek, puffadt, kifejezéstelen, nem több már, mint kalapja vagy cipője. Önmagával – hiszen nem más ez a kép, mint önvallomás – nem tudta ezt a leszámolást elvégezni Szinyei. A férfi tekintete változatlanul csodát váró. A csoda a tájban bontakozik ki. Itt jelenik meg minden színbeli és érzelmi többlet.”

Tehát Szabó Júlia szerint, a kompozíción megjelenő szerelmespárról a fókusz átkerült az őket körülvevő tájra. Ez némiképp ellentmond annak, amit az aktuális aukciós szöveg próbál nem is sugallni de éppen sulykolni belénk, nevezetesen, hogy a Szerelmespár második változata valamiféle előrelépés, azaz modernebb változat lenne, mellyel Szinyei „visszakanyarodott főműveket termő korszakához”.  Azt hiszem, éppen ezt a hozzáállást nevezi valahol Sík Csaba, Genthon István némely gondolatával kapcsolatosan „történészi ravaszság”-nak.

Szinyei Merse Anna mint ősének utolsó képét vette lajstromba 1990-ben megjelent monográfiájában (Szinyei Merse Anna: Szinyei Merse Pál élete és művészete, Bp. MNG, Corvina, 1990, kat. 252.). E katalógus szerint a kép 1918–1919 fordulóján keletkezett. Ő ezt írta a képről: „A természethez menekült, s az újra megnyugtatta. Így maradt ereje még egy utolsó vállalkozásra: a szinte ötven éven át fájón hiányolt, s hiába keresett Szerelmespár felvázolására. Fényképét a többi eladott képével együtt szobájában őrizte, sokat mesélt róla gyermekeinek, akik kérték is, fesse már meg nekik egyszer nagyjából a fénykép alapján, hadd lásssák színvilágát. Most erre is sor került, s a művész utolsó alkotásaként íme, visszakanyarodott legdicsőbb eredményeket termő korszakához. Azóta az eredeti 1870-es festmény is megkerült, így összehasonlíthatjuk az időskori vázlattal: utóbbinál a táj nem vonul olyan mértékben háttérbe, s nem dominál annyira az emberpár, mint a korai képen. Ember és természet egybeolvadása a késői színvázlaton szervesebb – mondhatnánk modernebb. Az emlékeztetőnek szánt ismétlést nem tekinthetjük az eredeti mű emlékezetből történt kimásolásának, inkább a festői probléma érettebb feldolgozásának, amelyben az eltelt korszak művészi ideáljainak változásai is helyet kaptak – bár ez valószínűleg nem volt teljesen szándékos. Szinyei 1918/19-ben nem festhetett úgy, mint 1870-ben, s ez természetesen a késői kis emlékeztető vázlaton is meg kellett mutatkozzék.” Az aukciós szöveg, láthatóan ezt az írást használta fel, a saját, önálló vélemény kialakítása helyett.

Mindezzel ellentétben, véleményem szerint a Szerelmespár II. csak egy másolat (igaz, sajátkezű) az elveszettnek tudott eredetiről. Gyenge visszfénye, szomorú befejezése Szinyei nemes pályafutásának. Az utolsó mű lehetne bármi más: egy kroki, egy tréfás karikatúra, egy kedves rajz a szomszéd kislány emlékkönyvébe, egy tavaszi virágzástól roskadozó ifjú gyümölcsfa képe, bármi, csak ez ne. Mind emellett, ugye joggal várhatnánk, hogy egy kompozíció második verziója társaságában, szinte törvényszerűen és méltó módon jelenjen meg annak első, eredeti variációja is. A Szerelmespár I. a katalógusban ott is van, azonban egy rossz színnyomatú, szó szerinti bélyeg képében megjelenítve. A rendkívül előnytelenül bemutatott kép azt sugallja, hogy ő, az eredeti, 1870-ben készült mű, meg sem közelíti annak, majd fél évszázaddal későbbi változatát. Hát nagyon nem így van! Sőt, a két kép kvalitásban pont úgy viszonylik egymáshoz, mint Jernye területi nagyságban Münchenhez. (Azért e példapár, mert a Szerelmespár I. a bajor fővárosban, a II. pedig Szinyei birtokán született.) Ha valaki megírná a Szerelmespár első változatának regényét, az bizony egészen más lenne, mint Szerelmespár kettőé.

szinyei_szerelmespar_1.jpgSzinyei Merse Pál: Szerelmespár I. 1870, München, Olaj, vászon, 53,5 x 63,5 cm, jelzés és datálás lent jobbra: Paul v. Szinyei 1870, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 6533.

De hagyjuk az én, mértéke vesztett, szélsőséges véleményemet és nézzük meg mit írtak mások még ebben a témában: Rabinovszky Máriusz például a következőket: „Pompás festői kultúrája, kiművelt szeme s ecsete még itt-ott később is finom remekművek alkotására képesítették, amilyen 1880 körüli önarcképe és feleségének kalapos arcképe. De a hanyatlás feltartóztathatatlannak bizonyult. Érdekes például összehasonlítani első ’Rococo’ című képecskéjét 1872-ből a másodikkal, 1882-ből. Az első egy sziporkázóan szellemes, ötletesen odavetett, kecsesen mozgalmas kis remekmű. A második olyan merev, olyan sivár, olyan pózos, színben oly hamis, hogy elfacsarodik tőle a szívünk. Ezt a másodikat a sokat emlegetett 1883-as budapesti kiállítása előtt festette, mielőtt a részben értetlen, részben tartózkodóan dicsérő kritikákat kapta. Tehát szó sincs róla, hogy azért vonult vissza Jernyére ismét, mert kora nem értette meg. Nem: belsőleg már megtört s elbizonytalanodott, s a legharsonázóbb bírálat sem menthette volna ki e válságból. Vagy hasonlítsuk össze a fiatalkori ’Szerelmespár’ c. képét 1869-ből (sic!) amit a fia kérésére 1918-ban, röviddel halála előtt festett emlékezetből, hogy megmutassa, milyen is volt az az ifjúkori ’Szerelmespár’. A késői kép simább, hidegebb és – minden rutinossága mellett is – bizonytalanabb, mint az ifjúkori alkotás…” (Rabinovszky Máriusz: Szinyei-Merse nagysága és hanyatlása, In: Két korszak határán, Bp. Corvina, 1965, 60.)

Végül álljon itt egy idézet attól, aki a Szerelmespár második verziójának megszületését oly erősen szorgalmazta: „Atyámnak két utolsó képe volt a ’Szerelmespár’ megismétlése és a ’Csend’. A ’Szerelmespárt’ annak idején 1870-ben Amerikába adta el. Ezt a képét és az ’Anya és gyermekét’, amit 1869-ben festett, nagyon sokra tartotta atyám, a fotográfiája mindig a szobájában is függött és többször említette ’hogyha ezt látnák mostan, akkor volna csak nagy furóré!’ Ha a fotográfiákat nézegettük, sokszor felkértük, csinálna valamelyikről egy vázlatot, mert hiszen fogalmunk sincsen így, hogy milyenek voltak színben? Erre atyám egy szép napon meglepett, hogy skizirozni kezdte a ’Szerelmespárt’, 50 év múlva emlékezetből. … 1918 őszén, amikor még nem ült el  a szörnyű csatazaj és országok dőltek össze, akkor menekült ő palettájával abba az alkonyati hangulatú völgybe és megfestette utolsó képét, a ’Csend’-et.” (Szinyei Merse Félix: Emlékeim édesatyámról, Magyar Művészet, 1948/3, 126.)

A talán leghitelesebb tanú, a művész fia szerint, tehát nem a Szerelmespár II. hanem a Csend volt Szinyei Merse Pál utolsó festménye. S ez valóban méltóbb befejezése volt pályafutásának, mint egy gyengécske másolat.

feo001044.jpgSzinyei Merse Pál: Csend, 1918, Jernye, vászon, olaj, 80 x 90,5 cm, jelzés lent balra: Szinyei, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 6169.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rumnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr907063209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.