Q.E.D. A latin quod erat demonstrandum (szó szerint: ami bizonyítandó volt) kifejezés rövidítését ugyan matematikai levezetések végére szokták írni, mellyel azt jelzik, hogy a bizonyítás teljessé tételéhez szükséges eredményt elérték, én mégis e poszt elején élek vele. Rögvest kiderül, hogy miért.
A minap került kezembe Barki Gergely kismonográfiája [ez itt a kisreklám helye] Berény Róbertről. Örülök annak, hogy végre megjelent, mert így kollégám is elmondhatja magáról, hogy monográfus lett. Gratulálok neki! Várom, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül, így várjuk a nagyot is!
Hogy milyen összkép bontakozik ki Berényről ebben a kötetben, arról majd máskor, most csupán egyetlen részletére fókuszálok. A könyv sorrendben harmadik, számozását tekintve viszont első reprodukciója Bölöni György portréját közli. Arról a képmásról van szó, melyről úgy véltem, hogy már sikerült hitelt érdemlően bizonyítanom, miszerint alkotója nem Berény, hanem Czóbel Béla. Az önhittség és elbizakodottság bűnébe esve, úgy gondoltam, hogy ha megfelelő számú érvet sorakoztatok fel és mindezt a nyilvánosság előtt teszem, akkor sikerül ezt a szakmai csorbát kiköszörülnöm. Hát, egyelőre nem sikerült! A Bölöni-portréról hiába jelent meg az Artmagazin 2013/10. számában (40-46.o.) Berény kontra Czóbel címmel, majd a Napi Gazdaság két egymást követő hétfői, egész oldalas műtárgy-rovatában (2014. szept. 1. és 8.) Műkereskedelmi rejtvények: Berény kontra Czóbel címen tanulmányom, ez mind smafu, a kép továbbra is, makacsul Berény Róbert műveként szerepel.
Czóbel Béla: Bölöni György portréja, 1906, karton, olaj, 70 x 46 cm, jelzés nélkül
Berény Róbert műveként közölve: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2006. március 21 – július 30. Katalógus: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914, [továbbiakban Magyar Vadak 2006] Szerk. Passuth Krisztina, Szücs György, Budapest, MNG, 2006, 218, (kat. 3.); Fauves Hongrois 1904–1914; Céret, musée d'Art moderne, 2008. június 21 – október 12; Cateau-Cambrésis, musée départemental Matisse, 2008. október 25 – 2009. február 22; Dijon, musée des Beaux-Arts, 2009. március 13 – június 15. Katalógus: Fauves Hongrois 1904–1914, [továbbiakban Fauves Hongrois 2008] Paris, Biro éditeur, 2008, 218, (kat. 28.); A Nyolcak, Pécs, Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, 2010. december 10 – 2011. március 27; Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2011. május 17 – szeptember 12. Katalógus: A Nyolcak, [továbbiakban: A Nyolcak 2010] Szerk. Markója Csilla, Bardoly István, Pécs, JPM, 2010, 160, (kat. 6.); Barki Gergely: Berény Róbert, (A magyar festészet mesterei II/5.), Kossuth Kiadó - MNG, 2015, 1. kép.
Nagyon úgy tűnik számomra, ha ad absurdum olyan fotót közölnék (persze nincs ilyen fotó!), melyen Czóbel festékmocskos neglizsében lenne látható a festőállványa előtt, palettával, ecsettel, ahogy illik, az állványról pedig a majdnem kész Bölöni-képmás kacsintgatna felénk, kollégám akkor is csak annyit szólna, hogy lehet, lehet, ámde. Minden további nélkül simán megkockáztatná, hogy Czóbel a legnagyobb valószínűség szerint, épp csak apró javításokat végez Berény nagybecsű főművén, s hogy erre miért volt szükség, ennek mi a magyarázata, azt majd a jövendő fedi fel egykor, talán. Esetleg még azt is hozzátenné, hogy Berény rendkívüli humorérzéke bizonyításaként, egy Czóbel-maszkban áll a portré előtt. Vannak olyan művészettörténészek, akiket nem hoznak zavarba sem a tények, sem mások véleményei. Akiket semmi sem képes eltántorítani attól, amit egyszer kimondtak vagy leírtak. Ha a fene a fenét eszi, az akkor is úgy van, még akkor is, ha nincs. A Bölöni-portréval kapcsolatban egyetlen dolgot tehetek, mégpedig azt, hogy ahányszor csak megjelenik valahol nyomtatásban Berény-műveként, hát egye fene, én ismét és ismét leközlöm az ellenvéleményemet.
Szúrópróba 1.0 - Műkereskedelmi rejtvények: Berény kontra Czóbel - III/1. rész
Ennek az írásnak a főszereplőjével, több mint egy évtizede találkoztam először. Az elegáns öltözetű fiatal férfit ábrázoló, jelzés nélküli olajkép Nagyváradról került elő, egy másik, Czóbel Béla által jelzett mű társaságában. A festményeket a magyar művészet iránt elkötelezett azon kevés gyűjtők egyike vásárolta meg, aki kiváló ízléssel, valóban átgondolt koncepció mentén építi, gyarapítja kollekcióját. Amikor először láttam a képet, az még tisztítás előtt állt.
A Bölöni-képmásról készült amatőr fotóm 2004 körül, K. Gy. úr restaurátor-műhelyében, még a restaurálás előtti állapotban.
A Bölöni-képmás részletéről készült amatőr (és sajnos életlen, vacak) fotóm ugyanakkor ugyanott, szintén még a helyrehozatal előtt.
A férfiportré stílusa és színvilága egyaránt az 1900-as évek első évtizedére utalt, magán viselve a magyar modernizmus hőskorának számos jellegzetességét. A képen megörökített modell beazonosítása viszonylag egyszerű feladatnak tűnt, hiszen már találkoztam a férfit ábrázoló fotóval.
Ismeretlen fotográfus: Bölöni György portréja, 1906 körül, fotográfia, Budapest, PIM - Közölve: Magyar Vadak 2006, 219.
A festmény modellje tehát egyértelműen Bölöni György műkritikus, az egykori Nyolcak művészcsoport propagátora és mentora. Így azonnal és lényegesen leszűkült az alkotóként szóba kerülő festők köre. Felmerült Czigány Dezső, Pór Bertalan, Czóbel Béla, Berény Róbert, de Mikola András és Körmendi Frim Ervin neve is, akik 1910 körül mind kapcsolatban álltak Bölönivel. Viszont korai műveik ekkor ismert csekély száma még nem biztosított kellő alapot a festmény hiteles azonosításához. Egykori kutatásom végén nyitva kellett hagynom ezt a kérdést, mivel az akkor rendelkezésre álló adatok nem tették lehetővé a művész személyének hitelt érdemlő azonosítását. Lappangó művek és dokumentumok jövőbeni felbukkanásában bízva reménykedtem a rejtély megoldódásában. A festmény előkerülése óta eltelt bő évtizedben, egyrészt a korszakkal foglalkozó szakemberek aktivitása, valamint a műkereskedelem fellendülése jóvoltából, a korai magyar modernizmust reprezentáló művek nagy számban bukkantak elő az évszázadnyi lappangásból. A tudomány megállíthatatlan fejlődése és a szerencsés véletlenek láncolata együttesen vezetett a Bölöni György portréját megalkotó festőművész azonosításához.
E tanulmány megírásáig (2013. augusztus-október) majd mostani, legfrissebb közléséig (2015. január vége) sem vált ismertté olyan írásos adat vagy egyéb bizonyíték, mely akár csak utalna arra, hogy Berény Róbert valaha is portrét festett Bölöniről. A kép ennek dacára, a korszakkal foglalkozó publikációkban már évek óta, mint a művész egyik főműve szerepel. (Lásd. fentebb, az első reprodukált kép alatt). Barki Gergely 2006-ban a következő indokkal azonosította a képet: "A feltehetően 1906-ban készült, jelzés nélküli festmény Berény-attribúciója mellett elsősorban stíluskritikai érvek szólnak." (Lásd. Magyar Vadak 2006, 234, 11. jegyzet). Ezek közlésére azonban nem került sor. Barki a portréhoz a Magyar Vadak-kiállítás katalógusában még a további megjegyzést fűzte: [a kép] "feltehetően azonos a párizsi Salon d'Automne 1906. évi tárlatán Berény által bemutatott Esquisse pour un portrait (Portrévázlat) című festménnyel". (Lásd. Magyar Vadak 2006, 295, 319; Societé du salon d'Automne. 4e Exposition. L'Art Russe. Grand Palais des Champs-Elysées, Paris, 1906, 6 octobre - 15 novembre, kat. 140. Esquisse pour un portrait). Ezt a feltételezést sem írásos adat vagy archív fotó nem támasztja alá. Az sem valószínű, hogy bármely művész aláírás nélkül mutatta volna be művét akár hazai, de főként nagy hírű külföldi kiállításon, hiszen a Párizsban szerencsét próbáló magyar festőknek elsőrendű érdekük volt, hogy alkotásaikat minél tágabb körben megismerjék, hírük és nevük minden potenciális vásárlóhoz és a kiállításokkal foglalkozó kritikushoz eljusson. Így a legritkább kivételtől eltekintve, műveiket aláírva, nem ritkán datálva állították ki. A jelzetlen és feltehetően befejezetlen Bölöni-portré, akárki is festette, szinte biztos, hogy sosem szerepelt korabeli kiállításon sem itthon, sem pedig határainkon túl. (Barki a Bölöni-portréval kapcsolatban azonban nemcsak az 1906-os párizsi Őszi Szalonon való szereplést valószínűsíti, hanem úgy véli, hogy a képmás a Nyolcak 1911-es budapesti kiállításán is bemutatásra került. Lásd. A Nyolcak 2010, 546. A portré annak dacára kapott Berény művei között biztos helyet a Nyolcak kiállításokon megjelent művek rekonstrukciójában, hogy a 2006-os Vadak és a 2010-es Nyolcak tárlatok között eltelt négy év során sem került elő olyan dokumentum, mely ezt igazolná, vagy akár csak utalna erre.)
Adatok hiányában marad a stíluskritika, mely azonban nem Berény, hanem, mint látni fogják, határozottan Czóbel életművében jelöli ki a portré helyét. Czóbel és Berény is előszeretettel datálták műveiket, így, az esetek többségében nem kell találgatni a képek elkészültének idejét. Czóbelnek már az 1906–1910 közötti fauves periódusát megelőző, nagybányai korszakából is viszonylag sok évszámmal ellátott műve ismert. Berénytől lényegesen kevesebb a korai festmény, de ezek közül feltétlenül kiemelésre méltó, mivel az összehasonlításhoz is remek példát szolgáltat, az 1905-ben festett Nő pohárral című alkotása.
Berény Róbert: Nő pohárral, 1905, vászon, olaj, 61 x 46 cm, jelzés és datálás lent balra: Berény 1905, Közölve: Magyar Vadak 2006, 221. (kat. 5.)
A Berény-festményen szereplő hölgy eredetileg egy citromot tartott a kezében, ezt festette át valószínűleg Berény, egyelőre ismeretlen időpontban üvegpohárrá. Az egykori citrom körvonalai ma is láthatóak a festményen.
Berény műve citrommal.
Ismeretlen fotós műve: K. Gy. restaurátor úr Berény úr művével viccel.
Czóbel először 1903-ban utazott Párizsba (csakúgy, mint Bölöni), és az első világháború kitöréséig itt élt és dolgozott. 1903, 1904 és 1906 nyarát viszont a nagybányai művésztelepen töltötte. Mielőtt 1906-ban utoljára utazott ide, képeit az akkor már barátként és bizalmasként kezelt Bölöni gondjára bízta, aki így emlékezett erre: "Párizsban egy időben a 9. rue Campagne-Premiére-ben laktam. Hatalmas műteremház ez, sok-sok műteremmel, a világ minden tájáról verődtek össze itt piktorok. 1906-ban volt ez. [...] A fiatal festők közül Czóbel Béla hamarosan tekintély lett kiállított képeivel, és egyszerre híre ment az idegen festők között is. A nemzetközi társaságban őt találták a legtehetségesebbnek. Amikor nyáron hazautazott Nagybányára festeni, nagy műtermemben szívesen láttam a képeit. Volt vagy 20-25 képe, és ezekkel valósággal kitapétáztam a műterem falait. A látogatók egymás után kopogtak az ajtómon, úgy jöttek hozzám, mint valami kiállítási helyiségbe, és látni akarták Czóbel képeit." (Lásd. Bölöni György: Friss szemmel, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968, 620-621.)
Czóbel 1905-ben festett művei egymáshoz képest is komoly stílusváltozást mutatnak, mivel művészetének egyik legnagyobb fordulatára ekkor került sor. Az 1905 legelején festett Fiatal férfi portréja az ekkorra már akadémizálódott nagybányai portréfestészet nyomvonalába illeszkedik.
Czóbel Béla: Fiatal férfi portréja, 1905 eleje, vászon, olaj, 94 x 84,5 cm, jelzés és datálás fent balra: Czóbel Béla 1905, Közölve: Mű-Terem Galéria, 22. aukció, 2006. május (kat. 128.)
Czóbelnek a Fiatal férfi portréja hátoldalára ragasztott francia vizitkártyáján az „Állami művészeti ösztöndíj pályázat” – kéziratos szöveg található, mely magyarázattal szolgál a portré visszafogott színvilágára. A klasszikus portréfestés hagyományainak tiszteletben tartása elsőrendű feltétel volt ekkor, bármely állami ösztöndíj elnyeréséhez. Mintha Czóbel ezzel a fölényes mesterségbeli tudással alkotott, szemléletében lélekábrázoló naturalista, festésmódjában azonban impresszionista képmással tisztelgett volna korábbi mestere, Ferenczy Károly előtt. A portré párdarabjáról, a budapesti Műcsarnok 1904–1905. évi téli kiállításán bemutatott Czóbel-önarcképről Rottenbiller Ödön műkritikus a következőket jegyezte meg: „A főváros költségén tanuló fiatal Czóbel Béla arcképe sokat ígérő, érdekes, kezdő munka, egyelőre erősen Rembrandtra emlékeztető modorban megfestve. Ám az egész képen ott ül valami öntudatos, fiatal merészség, mely érdemessé teszi a képet a vele való foglalkozásra.” (Lásd. Rottenbiller Ödön: Téli tárlat a Műcsarnokban, Ország-Világ, 1904. november 27. 954.) A "kezdő", "Rembrandtra emlékeztető" és "öntudatos" jelzők pontosan illenek az arisztokratikusan elegáns, fesztelen testtartásban megörökített Fiatal férfi portréjára is, mely az úgynevezett barátságképek sorába tartozik. Tudomásom szerint Czóbel sosem vállalt megrendelést reprezentatív képmásra, barátait viszont szívesen és számos alkalommal lefestette.
Czóbel 1905 első felében egyre intenzívebben kezdte tanulmányozni a kortárs francia művészetet. Gauguin, Van Gogh és Cézanne váltak ebben az időben meghatározóvá a világ minden tájáról idesereglő, újításra vágyó fiatal művészek számára. Czóbel pár hónappal később, 1905 őszén arról a párizsi Őszi Szalonról küldött beszámolót a budapesti Modern Művészet című folyóirat számára, ahol maga is kiállított. Így nyilatkozott ekkor: "És vannak itt Gauguinek, Van Gogh-ok is, ha nem is képeikkel, de a szalonban a fiatalok által kiállított legtöbb képen ott kisért kettőjük szelleme. Nehéz is a tőlük való szabadulás azoknak, kik egyszer beleláttak az ő belsejükbe." (Lásd. Czóbel Béla: Levél a párisi őszi szalonról, Modern Művészet, 1905. november, o.n. (hátul a hirdetések közé betördelve). Nem csekély önkritikát is tartalmaztak sorai, mivel az 1905-ben festett és kiállított műveinek java, elsősorban Gauguin és Van Gogh változó mértékű hatásáról árulkodnak.
Folytatás következik.
