HTML

Blogomat azért hoztam létre, hogy tájékoztassak minden érdeklődőt a budapesti festményaukciók kínálatában felbukkanó, számomra különösen érdekes műtárgyakról. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy mind a gyűjtőknek, mind pedig a művészettörténészeknek, valamint minden érdeklődőnek szolgálhatok alkalmanként érdekes vagy megfontolandó információval.

művészettörténeti, műkereskedelmi jellegű információk közlése az érdeklődők számára

Bejegyzések

Friss topikok

Címkék

Bernáth, Nyuszi, Húsvét, miegymás

2015.04.07. 00:24 RumNapló

Nagyon régen hagytam ki ennyi időt két poszt között. Virág Juditék rendesen kihúzták a kritikusfogamat azzal, hogy voltak oly kedvesek vállalkozni Bernáth-monográfiám kiadására, mivel ez szinte minden, a családomtól független időmet alaposan és teljesen leköti mostanság. Pedig történnek dolgok, amikről van véleményem és szívesen meg is írnám, de egyszerűen nincs rá időm. A Bernáth-kötet írása és előkészítése abszolút elsőbbséget élvez, minden más, egyébként számomra szintén fontosságok kárára. Ez van.

Közben azért megnyílt Kieselbachnál egy kiváló Batthyány-kiállítás. S bár a művészt eddig nem tartottam többre, mint külcsín tekintetében érdekes, ám belbecs szempontjából kihívásokkal küzdő kuriózumnak, most be kellett látnom, hogy több volt annál. Gróf Batthyány Gyula, tehát született grófként, olyan erőteljesen görbe tükröt tartott a huszadik század első fele magyar arisztokráciájának arcába, melytől a hideg rázhatta a kissé magasabb intelligencia hányadossal rendelkező kékvérűeket. A butábbak meg zabálták és imádták. Batthyány sebészi pontossággal térképezte fel mindazt az álságos, üres, pöffeszkedő, divatmajmoló és egyben ízlésdiktáló, mecénás szerepű és abban tetszelgő emberi krémet, mely mind politikai, mind gazdasági szempontból meghatározója volt a Horthy-korszaknak. Ha később a kommunizmus egyébiránt tiszta eszméit a gyakorlatban elfertőző álkommunista ÁVH-s verőlegények tisztában lettek volna, hogy Batthyány művészi szarkazmusa, hihetetlenül vitriolos kritikája mennyit segített azon, hogy ami a süllyesztőbe való, az oda is került, akkor nem verték volna szarrá szegényt 1950valahányban. Ma már egészen másképp nézem Batthyány képeit, mint eddig és ebben alapos szerepe van a Kieselbachnál látható kiállításnak. 

Virágék Vaszary János szigorúan magángyűjteményben lévő képeiből rendeztek bemutatót. Vaszaryról volt szerencsém könyvet írni, úgyhogy meglehetősen jól ismerem az életművet, így ebben az esetben különösebb meglepetések nem értek, de a válogatás reprezentatív és mindenképpen hasznos programként ajánlom megtekintését. Már csak azért is, mert semmiképpen sem kihagyható az a vetített életkép, mely a galéria alagsori nagytermének főfalát díszíti. Nézzék meg!

Bár a címben szerepel, de nyuszikról nem fogok írni, szerintem elég baj nekik ilyenkor, hogy tojást kell tojniuk, valóságos rémálom lehet ez az időszak a számukra.

Egy kis miegymást viszont még idepréselek.

Bevezetőül egy kijelentő mondat. A magyar ember nem téved, mert tévedhetetlen! Ha mégis téved, akkor se téved! Igaza van és kész! Punktum! Ez valami nemzetkarakterológiai sajátosság lehet, de az általam ismert magyar emberek legeslegnagyobb része egyszerűen képtelen beismerni azt, ha valamiben hibázott, valamit eltévesztett, bármit rosszul csinált. Inkább valahogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant. Valamiképp, de megpróbál kibújni a felelősség alól, akkor is, ha különösebb veszítenivalója nincsen. Egyenesen a létében érzi megkérdőjelezve magát, ha bármi kritika éri a tevékenységét. Ez alóli ritka kivételként lehetett csodálkozni nemrég például Ungváry Krisztián nyilvános beismerésén. A hvg.hu 2015. március 5-i "Pontosítás" címmel megjelent bejegyzésében ugyanis a történész elismerte, hogy alaposan tévedett a Ságvári Endrét minősítő, korábbi véleményével. (http://hvg.hu/velemeny/20150305_Ungvary_Krisztian_Pontositas) Nem szégyellte beismerni a tévedését, inkább nyilvánosan helyesbítette a korábbiakat. Ezt követte Juhász Péter mea culpája, melyben a Cink újságírójának ismerte be nyilvánosan, hogy egy fideszes politikussal szemben nem volt korrekt és méltányos. Idézem: "nagyon nagyon sajnálom, de be kell látnom, hogy a tegnapi posztom kapcsán írt cikkedben igazad van. Sokkal szívesebben tündökölnék abban a színben, hogy olyan hibátlan politikus vagyok, mint akiket kritizálok, de be kell látnom, nem vagyok az. Én néha hibázom." 

A művészettörténész szakmából, szűkebb pátriámból sajnos nem tudok hozni hasonló példát. Megjelenhetnek hamisítványok kiállításokon, ezeket leleplezhetik, a képek eltűnnek a falról szó nélkül, mintha ott sem lettek volna. Megjelenhetnek hamisítványok monográfiákban (sajnos ez az utóbbi 10 év futótűzszerűen elharapózó fejleménye), akár még le is leplezhetik bármelyiket, de olyat még nem láttam, hogy a szerző ezt nyilvánosan szóvá tette volna és elnézést kért volna tévedéséért. Pedig semmi szégyellnivalója nem lenne, mivel bárki, aki emberből van, tévedhet. 

Üdítő kivételként bukkantam könyvtáramban a következő ellenpéldára, a szabályt cáfoló kivételre.

nyusz.jpg

Jajj, nem, nem ez az!

vernyul.jpg

A fenébe, ez még mindig nem az!

100_2187.JPG

Na, ez már végre az, amit kerestem! 

Anna Margit szignóval: Vendégváró, vászon, olaj, 80 x 60 cm, jelzés lent jobbra: Anna Margit - Közölve: Csillagpor. Száz éve született Anna Margit, Kiállítás, Budapest, Magyar Zsidó Múzeum, 2013. október 8 - december 7. (kat. sz. n.) A kiállítás rendezője és a katalógus bevezető szövegét jegyzi Gábor Anna.

Íme a katalógus borítója és belső címlapja:

100_2185.JPG

100_2186.JPG

Szóval ebben a kis miegymásban csak az a figyelemre méltó, hogy valaki, aki létrehozott valamit, képes volt beismerni, hogy hibázott és ennek nyilvánosan hangot is mert adni. Azért, mert normális emberként nem gondolta, eszébe sem jutott, hogy e tévedés miatt, attól még, hogy valakinek csalárd módon sikerült megtévesztenie, ő kevesebb lenne, sőt. És teljesen igaza van. Beismerni egy tévedést sokkal elegánsabb és szimpatikusabb cselekedet mint azt sunnyogva elhallgatni.

Közben kezembe került a egy korábbi Ámos Imre és Anna Margit kiállítás katalógusa:

100_2182.JPG

100_2183.JPG

És most felteszek egy könnyed költői kérdést: Önök szerint mennyi esélye van annak, hogy mostanság a Magyar Művészeti Akadémia kezelésébe vett Vigadóban, Ámos Imrének és Anna Margitnak kiállítást rendezzenek?

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rumnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr117346176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.