HTML

Blogomat azért hoztam létre, hogy tájékoztassak minden érdeklődőt a budapesti festményaukciók kínálatában felbukkanó, számomra különösen érdekes műtárgyakról. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy mind a gyűjtőknek, mind pedig a művészettörténészeknek, valamint minden érdeklődőnek szolgálhatok alkalmanként érdekes vagy megfontolandó információval.

művészettörténeti, műkereskedelmi jellegű információk közlése az érdeklődők számára

Bejegyzések

Friss topikok

Címkék

Szóvirágkötészet a Falkban - Kieselbach 49/2.

2015.06.13. 01:01 RumNapló

Találkoztak már ilyen oldalpárokkal? Sajnos én is, de ilyen mennyiségben talán még soha, úgyhogy ebből a fajtából most megkaptam az aranylövést.

100_2649.JPG

100_2648.JPG

100_2658.JPG100_2666.JPG

100_2653.JPG100_2647.JPG

100_2662.JPG100_2686.JPG

100_2679.JPG100_2687.JPG

 

 

 

Kieselbach 49. aukciójának katalógusa bosszantó, véleményem szerint talán az eddigi leggyengébb alkalmazott grafikusi teljesítmény a galéria történetében. Ha nagyon karcos akarnék lenni akkor úgy mondanám, hogy a könyv és katalógus készítés legelemibb szabályaitól is sikerült a grafikusnak függetlenítenie magát. Az oldalpárokon átfutó, néhol csak ujjnyira átlógó, s így alig élvezhető képeket, áttűnéses képrészletekkel olvashatatlanná varázsolt szövegek kísérik. Nem értem, hogyan lehet ennyire semmibe venni egy eladásra szánt műalkotásokat bemutató kötet esetében a használhatóság és az olvashatóság legelemibb igényét. Tudom én, hogy örök, mondhatni antagonisztikus az ellentét szerző és grafikus, szöveg és annak nyomtatásban való közlése között. A művész képben gondolkodik akkor is, amikor az adott oldalpár szöveget is tartalmaz. A szerző pedig szeretné, ha az általa kreált írásmű eljutna az olvasóhoz, azaz olvasható lenne. E két szempontot valóban nehéz egyeztetni. Kieselbach 49. katalógusánál ezt a csatát egyértelműen a grafikus nyerte, íme:

100_2657.JPG100_2659.JPG

100_2671.JPG100_2682.JPG

 100_2683.JPG

Szóval szépek az oldalpárok, csak néhol a rájuk nyomtatott szövegek elolvasása erősebb kihívást jelent, bár az is lehet, hogy ez volt a titkolt cél. Pedig a képeket kísérő szövegek szerzői igazán kitettek magukért. Egyikük például így tud írni, a modern magyar festészet három prominensét egy-egy mondattal így telibe tudja találni: "Ez a 'látomás-szintre emelés' természetesen más és más módon, eltérő 'intenzitással' jelenik meg a három festőnél: Egry esetében szinte panteisztikus jellegű szakralitás tölti meg tartalommal az anyagtalanná váló formákat, Ferenczy képeinél a pillanatba zárt természeti látvány csendes ünnepélyességgel telítődik, Szőnyi pedig öntudatlan egyszerűséggel könnyed, mégis filozófiai mélységet sugárzó költészetté nemesíti át a megformált valóságot." Bravó, gól, ász és bingó! Épp ezért szinte érthetetlen, hogy éppen Ferenczy Károly alábbi képe mellett a következők olvashatók ugyanattól a szerzőtől: 

100_2668.JPG

Ferenczy Károly: Kalács és kék porcelán (Uzsonna előtt), 1911, vászon, olaj, 57 x 79 cm, jelzés nélkül – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 95.) - Molnos Péter szövegével.

Részlet a képhez írott tanulmányból: "Bár a kép készítésének éveiben, a modern festészet 'szüzsé-ellenes' attitűdje okán a csendéleteken felbukkanó tárgyak már sokkal inkább a művész autonóm képépítésének, szerkesztő akaratának 'lelketlen' alapanyagai, mégis e festmény láttán a néző önkéntelenül, sőt előzetes, racionális elhatározásával szembeszegülve 'kénytelen' érzelmekkel telített történetet kanyarítani a kompozícióban feltűnő motívumok köré. Tudjuk, hogy amit látunk csupán szín, forma és ritmus, mégis orrunkban érezzük a lassan kihűlő kalács illatát, és szívünk szerint azonnal két kezünkbe fognánk a forró teával telt csészék tapintásra ingerlő, kerekded formáit." Eddig az idézet és én még most sem akarok hinni a szememnek, hogy idemásoltam. Ami itt és még jó néhány kép esetében megnyilatkozik a katalógus lapjain, az maga a  boszorkányos ügyességű szóakrobatika. A giccsbe hajló műelemzés mintapéldája. A lónak arra a bizonyos másik oldalára való hirtelen átlendülés. A Hold, úgy tűnik nem véletlenül sötétben lévő felének lelepleződése. A szerzőnek ugyanis itt sikerült a művészettörténet, az irodalom, a költészet, a konyhaművészet és ezen felül az ikebana és a kalligráfia hagyományos műnemeinek vegyítésével, egy módfelett modern és kimagasló értéktöbblettel bíró új műfajt, a színtiszta szóvirágkötészetet létrehívnia. Szinte már csak az maradt feladatul, hogy a továbbiakban megjelenjenek a dicshimnuszban, hexameterben, szonettben, balladában megfogalmazott, vagy novellányi, esetleg kis, nagy, avagy családregény méretű képelemzések. S bármily érzékletes is ez az új műfaj, hiába, aki esetleg nem rendelkezik azzal a bizonyos hatodik, hetedik, vagy nyolcadik érzékkel, az, mint én is, hiába áll Ferenczy Károly műve, az eredeti címén Wedgewood-készlet és kalács (lásd. Ferenczy Valér: Ferenczy Károly, Bp. Nyugat, 1934, 178, kat. 122.) előtt akár napestig, sajnos nem fogja érezni orrában a hűlő kalács nyálfakasztó illatát és nem feltétlen vágyik a forró teáscsészék érintésére sem, főleg mostanság, ebben a gatyarohasztó melegben. S hiába tudom, hogy mit lenne kötelező éreznem az egykor Schmidek Tibor, majd Genthon István, s az utóbbi két évtizedben Polgár Árpád gyűjteményében őrzött remekművel kapcsolatban, valahogy mégsem kavart fel a személyes találkozás. Most már tudom, hogy a "festmény láttán ... (az) önkéntelen, sőt előzetes, racionális elhatározás(sal) szembeszegülve, kénytelen (lennék) érzelmekkel telített történetet kanyarítani a kompozícióban feltűnő motívumok köré", de valahogy ez nekem mégsem akaródzik. Talán azért nem megy, mert ami reprodukción eddig számomra is féltve őrzött kincs volt, az a valóságban az egyik legunalmasabb Ferenczy-műnek bizonyult azok közül, amelyekkel valaha volt alkalmam személyesen találkozni. És még a kalács szagát se éreztem! Ettől aztán némiképp szomorkás lett a hangulatom máma, hogy a fenti Glatz-képnél nem hallottam egyetlen méhecske zümmögését sem, Szőnyinél se freccsent rám fürdővíz és a lubickolásnak még távoli visszhangját sem érzékeltem, Egrynél pedig semmi sem jutott el hozzám a hullámok parthasogató szimfóniájából, sajnos. 

Egyéb érdekességek az összességében kiváló anyagot felsorakoztató aukció és a hozzá tartozó bosszantó katalógus kínálatából:

100_2700.JPG

Mednyánszky László: Felvidéki táj, 1914, papír, ceruza, akvarell, jelezve és datálva lent jobbra: Mednyánszky 1914 – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 15.)

Bevallom, engem kicsit meglepett ez az aukciós kiállításon bokamagasságban elhelyezett, Mednyánszky-szignót viselő rajzocska. A rajz a rajta látható évszám szerint, az első világháború első évében született, amikor Mednyánszky javarészt azzal volt elfoglalva, hogy másokkal ellentétben, mindenáron a frontra kerülhessen. 2003 és 2004 fordulóján, a budapesti Magyar Nemzeti Galériában gyűjteményes kiállítás volt látható Mednyánszky műveiből. Ennek katalógusában az 1914. évnél a következő gyűjtés található: "1914 februárjában az Isztrián és Fiumében rajzol, innen még visszatér Bécsbe. Ekkor ismét a Sobiesky utcai szobában lakik. A háború kitörésének hírére azonnal be akar vonulni, de élemedett kora miatt nem sorozzák be. Sógora, Czóbel István egyenesen Tisza miniszterelnöknél jár közben, s ennek különleges engedélyével, a Budapesti Hírlap és az Új Idők rajzolójaként 'jó fizetéssel, ellátva minden lehető igazolvánnyal' (Enigma 28, 2001. 110.) szeptember 7-én indul a galíciai frontra. 1914 decemberében már a szerb fronton, Belgrádban találjuk, majd Rákosszentmihályon tölt el egy kis időt haldokló barátjánál, Horváth Janinál." Mednyánszky tehát 1914-ben, a jelenlegi kutatások szerint, nem tartózkodott a képcímben megjelölt "Felvidéken". Próbáltam analógiát keresni a rajzhoz ebből az évből, de egyelőre nem jártam sikerrel, viszont, mivel Kieselbach Tamás azt állítja, hogy ezt a grafikát maga a mester és pont 1914-ben alkotta, akkor ezt bizonyára nekem is el kell hinnem.

100_2710.JPG

Szász Endre: Elvarázsolt világ, 1969, farost, olaj, 50 x 65 cm, jelzés és datálás lent jobbra: Szász Endre 1969 – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 152.)

100_2705.JPG

Szász Endre: Különleges világ, 1968, farost, olaj, 50 x 65 cm, jelzés nélkül – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 51.)

A két Szász Endre-mű tökéletes bizonyíték és egyben beteljesületlen ígéret, hogy a félelmetes erejű rajzoló, a technikailag briliáns felkészültségű művész mivé válhatott volna a magyar képzőművészet történetében. Ha az ethosz, vagyis az erkölcsi elvek hiánya nem lenne annyira feltűnő, ha nem váltotta volna aprópénzre a talentumát, akkor Szász Endre nevét ma Kondor Béla és Csernus Tibor mellett emlegetnék a történészek és a gyűjtők egyaránt. Így azonban Szász csak egy különleges és fantasztikus ajánlat maradt, nem úgy, mint a következő példa: 

100_2663.JPG

Berkes Antal: Balatoni halásztanya, vászon, olaj, 130 x 220 cm, jelzés lent jobbra: Mészöly G. után Berkes Antal – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 69.)

Aki így le tudta másolni Mészöly remekművét, az mindent tudott a festészet technikai részéről. Ha Berkes Antal, aki tudomásom szerint, baráti körrel megspékelt családi vállalkozásban ontotta magából az úgynevezett Berkeseket, így tudott festeni, akkor szinte bizonyos, hogy a tevékenységét kutató mélyfúrás nagyon kacifántos és nem kevésbé érdekes dolgokat tárhat fel egykor. Berkes olyan márkanév volt a két háború között, de még utána is szinte máig, mely egyet jelentett a tisztes polgári otthon kötelező díszítésével. Tevékenysége, művészi gyakorlata és az aktuális trendekre és a giccsre való érzékenysége, valamint a neve alatt futó művek alig elképzelhető mennyisége okán, Berkes mindenképpen megérdemli, hogy valaki egyszer komolyan feldolgozza életművét és alaposan kikutassa féltve őrzött titkait.

Kép nélkül: azt is érdekes gyakorlatnak tartom, amikor a kép származását ilyen, vagy hasonló módon adják meg: "valamikor az Aba-Novák család tulajdonában" (kat. 121. Aba-Novák Vilmos: Napsütéses tópart). Szerintem ezt a provenienciát minden egyes Aba-Novák-mű esetében fel lehetne tüntetni, mivel a mű születése az Aba-Novák család körében történt, tehát egykor és egyben először, minden Aba-Novák alkotás az Aba-Novák család tulajdonában volt - aztán eladták, vagy elajándékozták, vagy ellopták, vagy bármi más. Hasonló megfogalmazás az "Egykor a művész családjának tulajdonában", igen, ott volt, de ez így csak maszatolásnak nevezhető. Tessék egyértelmű, évszámhoz kötött provenienciát használni, mert csak annak van információ értéke, hogy a mű mikor, hol és kinél időzött korábban. 

Ha valaki, mint Scheiber úgy tudott festeni ahogy... Ha olyan boszorkányos ügyességgel művelte ezt, és ha kellett, akkor ezt kivételes gyorsasággal is képes volt megspékelni, ahogy rajta kívül kevesen... Ha az önarckép műfajában a magyar festészet egyik legerősebb sorozatát alkotta meg... Ha úgy festett önportrét, hogy aki előtte áll, az döbbenten lép hátra, majd ismét előre, mert nem hisz a szemének... 

100_2725.JPG

Scheiber Hugó: Önarckép, 1925 körül - Közölve: Modern magyar festészet 1919-1964, szerk. Kieselbach Tamás, Budapest, 2004, (kat. 367.)

100_2727.JPG100_2726.JPG

Scheiber Hugó valamennyi itt közölt önarcképe szerepel: Modern magyar festészet 1919-1964, szerk. Kieselbach Tamás, Budapest, 2004.

Szóval, aki így, ilyet, ennyit, sőt fáradhatatlanul, akkor az ezt a használt dizőzszempillás, céklába oltott krumplifejű, felmosottfényben fürdő izét meg hogy?

100_2713.JPG

Scheiber Hugó: Önarckép, 1930-as évek, papír, vegyes technika, 66 x 50 cm, jelzés lent jobbra: Scheiber H – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 196.)

Volt viszont egy olyan remekmű is ezen az árverésen, melyhez fogható nem mindegyiken terem. Sajnos, ezt is csak így, ilyen bugyután vágva tudom megmutatni:

100_2660.JPG

Dénes Valéria: Párizsi parkban (A Cluny park), 1910-11 körül, vászon, olaj, 69 x 81,5 cm, jelzés nélkül – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 49. Tavaszi képaukció, Budapest, 2015. május (kat. 60.)

Mert ilyen remekbe szabott modern kép nem sok akad a magyar festészet történetében. Azt is meg merem kockáztatni, hogy Dénes Valéria, az alig több mint egy tucatnyi jelenleg ismert festménye alapján, jobb festő volt mint férje Galimberti Sándor. Korai, nagyon elhamarkodott haláluk az egyik legfájóbb vesztesége művészetünk történetének. 

Legközelebb megkérdezzük Kasszandrát, hogy mi a véleménye, szerinte hogyan alakul majd Munkácsy mostanság hírdús Golgotájának a sorsa?

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rumnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr987529320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.