Kieselbach “védelmében”
Kieselbach Tamás nem szorul rá senki védelmére vagy véleményére. Amit ő eredetinek gondol, vél vagy tud, az eredeti és ehhez további semmi kétség sem férhet. Ez természetesen nem feltétlenül egyezik az “igazsággal”, de az már egy másik szint vagy univerzum. Szóval K. T. úr univerzumában Az Eredeti ami Őszerinte Eredeti és punktum. Tulajdonképpen a sebésznek is határozottnak kell lennie, nem remeghet meg a keze amikor vág, metsz és hasít, aztán ha hibázik, akkor vagy vállalja a felelősséget vagy nem, de az már megint egy másik történet.
Node mindettől függetlenül: a hazai műkereskedelem óceáni mértékkel mérve fürdőkádnyi világában lubickoló szereplők, egy magukat jelentősnek vélő rétege, folyamatosan és a legnagyobb élvezettel állít ki eredetiségi vagy hamissági véleményeket képekről, szobrokról, tulajdonképpen bármiről a chemtrailig és a Lochness-i szörnyig bezárólag. Mindenki mindennek a szakértője már és ha látott három és fél képet valakitől, akkor a legnagyobb magabiztossággal határozza meg a negyedik vagy akárhányadik, szeme vagy általában inkább reprodukción a képernyője elé kerülő festményt avagy grafikát. Sok kárt okoznak ezek az önjelölt műítészek, tulajdonképpen mindenkinek, sajnos a legkevésbé saját maguknak.
Számos oka lehet annak, hogy egy képről miért tüntetnek el gondos vagy gondatlan kezek egy szignót avagy akár egy egész motívumot. A közízlés változásával például a tájképek egy részén megjelenő tehenek vagy egyéb nagytermetű haszonállatok már nem örvendenek olyan kitörő örömnek és elismerésnek, mint hajdanán, a 19. században vagy esetleg a századfordulón. Néha ezek a jámbor kérődzők, vagy kevésbé jámbor sertések egyszerűen csak eltűnnek a színpompásan harsogó zöld, vagy egyéb színű festékrétegek takarásában. A képek kozmetikázásának számos mű esik áldozatul napjainkban is, attól függően, hogy mi növeli vagy csökkenti az adott alkotás vélt avagy valós értékét. (Nagy disznóság ez – jegyzem meg a tehenek nevében is).
Kieselbach Tamás aktuális 73. aukciós katalógusának 1. kötetében az egyik “Kieselbach klasszikus” címszó alatt futó fejezetében bukkan fel Czóbel Béla Parkrészlet (Nagybánya), 1906 című olajképe, melyhez M. P. úr csatolt érdekes szöveget. Más szövegeket viszont ismeretlenek írtak, akik fittyet hánynak arra a tudományos minimumra, hogyha valaki létezőtől idéznek passzusokat, akkor azt is jelezniük kellene, hogy kitől idéztek és pontosan honnan. (Lásd pld 184. tétel Bernáth Aurél: Mattioni Eszter képmása). Ez így sajnos nem éri el a Mesterséges Intelligencia által generált szövegek minimumát sem. De térjünk vissza a Parkrészletre, mert az érdekesebb.
Mint azt a képet kísérő szöveg majdnem pontosan feltünteti, a Parkrészlet legelőször a Mezei Ottó által írt Nagybánya. A hazai szabadiskolák múltjából című 1983-ban kiadott kötetben jelent meg reprodukálva, ekkor még kérdőjelesen Perlrott Csaba Vilmos műveként, Nagybányai sétatér címmel és 1900-as évek közepe megközelítő datálással. Mezei a Magyar Nemzeti Galéria fotótárában felhalmozódott fekete-fehér műtárgyfotók között válogatva állította össze a kötet képanyagát, melyben számos kérdőjeles vagy hibásan attribuált mű található. Ez azonban nem róható fel az úttörő munka rovására, mivel az 1980-as évek elején éppen is itt tartott a nagybányai művészettel kapcsolatos kutatás. Mezei tehát csak egy fekete-fehér fotót ismert a műről, a helyszínt és a körülbelül pontos datálást jól határozta meg, a művészt azonban nem.
A Parkrészlet következő megjelenési dátuma 1996, a Magyar Nemzeti Galéria nagybányai művészettel foglalkozó, összefoglaló jellegű kiállításának katalógusa, ahol a mű már Kieselbach Tamás tulajdonaként került lajstromba, kérdőjeles Czóbel Béla attribúcióval. A katalógus azt is feltüntette, hogy a művön balra lent egy “olvashatatlan” jelzés található. (Erre még visszatérek).
A következő etap 2003-ban következett, amikor a festmény Kieselbach Tamás minden elismerést megérdemlő, a magyar festészetet két gigantikus opuszban bemutató vállalkozásának az 1892 és 1919 közötti szakaszára koncentráló első kötetében végre megjelent a kép színhelyes reprodukciója, érdekes módon teljesen nélkülözve az addigi attribúciós próbálkozásokat, “Ismeretlen magyar művész” felirattal, “Parkrészlet, 1906 körül” címmel és dátummal. (Modern. Magyar festészet 1892-1919, szerk. Kieselbach Tamás, Bp. 2003, 400.o. 568. kép).
Összefoglalva az eddigieket: Perlrott Csaba Vilmos ? (1983); Czóbel Béla ? (1996); Ismeretlen magyar művész (2003). Tehát már 1983 és 1996 között felvetődött, hogy a kép esetleg Czóbel Béla műve. Valamikor e két időpont között a kép Kieselbach tulajdonába került. Kérdés, hogy miért nem volt ez irányadó a műkereskedő számára, hogy lehetséges szerzőként Czóbelt tüntesse fel a kötetében, miért érte be ekkor még az “ismeretlen”-nel ? (A képen egészen pontosan és jól kivehető az egykori Czóbel szignatúra olvasható nyoma, a jelzett időszaknak tökéletesen megfelelő írásképével).
Haladjunk tovább: több éves előkészítő munka eredményeként, 2006-ban megrendeztük a Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914 című, nagysikerű kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. (A kiállítás előkészítésével és a katalógussal kapcsolatos anomáliák megírásával még adós vagyok, de ami késik az lehet, hogy múlik vagy mégsem.) A tárlat katalógusában a Szücs György: Táj és természet, ember és város című tanulmányát kísérő képanyagban jelent meg a Parkrészlet az alábbi módon: “Ismeretlen festő (Czóbel Béla ?)”. A katalógus adattárában az is fel lett tüntetve, hogy a mű Kieselbach Tamás tulajdona és jelzés nélküli (sic!). Szücs tehát 2006-ban is tartotta magát az 1996-os, kérdőjeles Czóbel attribúcióhoz.
Ezt követte 2008-2009 fordulóján az ezer sebből vérző Fauves Hongrois 1904-1914 vándorkiállítás, mely olyan alternatív, vagy nevezzük nevén meghamisított módon mutatta be a mintájául szolgáló témát a Céret-i, Cateau-Cambrésis-i és Dijon-i nagyérdeműnek, ami nem múló szégyenfoltja a magyar művészet tudománytörténetének. A katalógus 37. oldalán megjelenik a Parkrészlet, nemes egyszerűséggel “Anonyme” megjelöléssel, a kérdőjeles czóbelség teljes hiányával. A kép mellett kiválóan pontos analógiaként feltűnik André Derain Hyde park című, 1905-ös műve. A katalógusban és a kiállításon Czóbel Bélától kettő erősen megkérdőjelezhető mű, egy akkor még Mikola műveként futó, ma már kitartóan és teljesen tévesen Czóbelként szereplő alkotás, egy hamis Czóbel szignóval azóta is szereplő Schönberger Armand festmény, egy akkor még ismeretlenként szereplő, ma már szintén Czóbelként futó mű, egy Berény Róbertnek tartott, a valóságban azonban Czóbel által festett Bölöni-portré, valamint egy Márk Lajosnak attribuált Egry József alkotás “színesítette” a palettát.
Apró hiányként érzékelem a M. P. úr által készített, alaposnak tűnő felsorolásból kimaradt, 2010-2011 fordulóján Brüsszelben rendezett Dialog de Fauves. Hungarian Fauvism 1904-1914 című kiállítást és katalógusát, melyben a Parkrészlet (46.o.), ismét kérdőjeles Czóbel Béla-műként került reprodukálásra. Ez a kiállítás igazi gyalázata volt a magyar vadakkal foglalkozó kutatásnak, mivel azt a Czóbel és Márffy művek teljesen aránytalan túlsúlyával terhelte meg, az egykor 6-8 főből álló kutatócsoport, ekkorra már kettőre apadt maradéka. A pár évvel korábbi Magyar Vadak-palettáról ekkor már teljesen eltűnt Czigány Dezső, Kernstok Károly, Nemes Lampérth József, Mikola András (azaz ő éppen nem, mivel Czóbelként szerepelt azért!), Orbán Dezső, Pór Bertalan, Schönberger Armand és Vaszary János. Vajon miért ? - költői kérdés!
A Parkrészlet attribúciójával kapcsolatos igazi áttörés a párizsi Musée d’Orsay-ban 2013-2014 fordulóján rendezett Allegro Barbaro. Béla Bartók et la modernité hongroise 1905-1920 című kiállítás katalógusában történt meg, mert itt és ekkor vált a képből autentikus Czóbel-mű! (kat. 66. 147.o.) Ekkor egyértelműen Czóbel Béla eredeti műveként lett kiállítva a nem kizárólag francia művészetet kedvelő tősgyökeres párizsi és a világ minden tájáról érkező nagyközönség gyönyörűségére. A katalógus ekkor is Kieselbach Tamás tulajdonaként reprodukálta a képet. A korábbi tévedések közül néhány, sajnos itt is továbbgyűrűzve csorbította a magyar művészettörténeti kutatás hitelét, Mikola mű Czóbelként, Czóbel mű Berényként a már szinte sajnálatosan szokásos módon.
Erre tette fel a koronát 2014 derekán, a szentendrei Ferenczy Múzeum által rendezett gyűjteményes, Czóbel egy francia magyar című tárlat, melynek katalógusában immár kizárólag Czóbel-művek társaságában jelent meg a Parkrészlet. Teljes joggal és helyesen!
Czóbel Béla: Parkrészlet (Nagybánya)
Bár az évek során, szakmai körökben soxor beszélgettünk és vitáztunk ezzel a képpel kapcsolatban, de most, hogy ismét szembe kerültem vele K. T. aktuális aukciós kiállításán, semmiféle aggályom nincs a kép eredetiségét, azaz czóbelségét illetően. Számomra az igazi kérdés már nem az, hogy a képet Czóbel Béla festette-e, hanem, hogy pontosan mikor? 1906 helyett talán inkább 1905-ben vagy esetleg 1907-ben? Azok a markáns fekete, vagy indigókék kontúrok, amelyek oly szembetűnő jellegzetességet biztosítanak a bizonyosan 1906 nyarán Nagybányán született Festők a szabadban című képnek, nos ezek nincsenek, vagy csak nyomokban vannak jelen a Parkrészleten. A festményen feltűnő tépett és szakadozott, foszlott és zaklatott indigókék kontúrokhoz hasonlóak vannak az 1907 körülre datált Szalmakalapos férfin, melyet most sokkal közelebbi párhuzamnak vélek, érzek és látok, mint a Festők a szabadban című híres opuszt. Kieselbach helyében nem a Festők a szabadban hatalmas és színhelytelen reprodukcióját tettem volna oda a kiállításon a Parkrészlet igazolásául, hanem magát a Szalmakalapos férfit vagy annak egy valóban színhelyes nyomatát. Stíluskritikai szempontból sokkal közelebbi rokonságban áll ez a két festmény egymással, mint a Festők a szabadban cíművel bármelyik.
Czóbel Béla: Festők a szabadban (Nagybánya), 1906
Czóbel Béla: Szalmakalapos férfi, 1907 körül
Az eredetiség kérdésében gyakran nem a főmotívum, emberi alak vagy más jellegzetes “főszereplő” tárgyak festésmódja a döntő, mert azt egy jól képzett művész vagy restaurátor sok gyakorlattal és megfelelő magabiztossággal képes lehet megtévesztő hűséggel másolni, rekonstruálni avagy hamisítani. Az önkéntelen gesztusok, a jelentéktelennek tűnő részletek, a háttér és előtér kevésbé szembetűnő alkotóelemeinek megfestése és stílusa néha igazán perdöntő lehet vitás esetekben. Mutatok pár példát, ami számomra teljesen és nyilvánvalóan elfogadhatóvá teszi a Parkrészlet Czóbel-műként való meghatározását.
Czóbel Béla: Parkrészlet - részlet
Czóbel Béla: A piac sarka, (Párizs), 1905
Czóbel Béla: A piac sarka, (Párizs), 1905 - részlet
Czóbel Béla: Parkrészlet - részlet
Czóbel Béla: A piac sarka (Párizs), 1905 - részlet
Arról most nem szólok többet, hogy Iványi Grünwald Béla 1900 körül még nem így szignálta az általa festett képeket, arról sem, hogy volt egy László László nevű szélhámos a két háború között, aki egész jó Scheiber-képeket festett, ahogy arról sem, hogy Rippl-Rónai József egyik Kalitkás nőjének sincs a leghalványabb köze Leonardo da Vinci Mona Lisa című, erősen túlbecsült művéhez, avagy az japán Edo-kori fametszetekhez.
U.i. A Czigány Dezső monográfiát nem szerkesztettem, hanem írtam! (lásd 73. aukció, 2. kötet, kat. 220. Czigány Dezső: Hölgy ibolyacsokros kalapban című képhez odalökött adatok) Az általam írt könyv pontos címe: Rum Attila: Czigány Dezső, Budapest, magánkiadás, 2004. - nem csak úgy odab@szva a címlapra, hogy “Czigány” ! Köszönöm a figyelmet és a türelmet.
