HTML

Blogomat azért hoztam létre, hogy tájékoztassak minden érdeklődőt a budapesti festményaukciók kínálatában felbukkanó, számomra különösen érdekes műtárgyakról. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy mind a gyűjtőknek, mind pedig a művészettörténészeknek, valamint minden érdeklődőnek szolgálhatok alkalmanként érdekes vagy megfontolandó információval.

művészettörténeti, műkereskedelmi jellegű információk közlése az érdeklődők számára

Bejegyzések

Friss topikok

  • kovacs bela: Kedves Attila, reg nem volt uj bejegyzes, talan annak köszönhetöen, hogy az utobbi idöben aktiv m... (2022.12.14. 19:06) K-52 (aukciók, emberek, tehenek)
  • Sultánnagy: Kedves Rum Attila! Olvastam az ön ellen felhozott idézőjelben kifogásokat miszerint nincsen művész... (2019.12.27. 19:12) Diploma nélkül
  • annol: Üdvözlöm! Talán Tóth Gyula (Szatmárnémeti, 1891 - Szatmárnémeti, 1970) festette? A holnapi Báv au... (2019.05.13. 10:06) Amikor Albert Gleizes elcsúszott egy szappanon
  • RumNapló: @futyi: ez bizony érdekes, köszönöm a hozzászólást (2018.09.25. 00:13) A Fehér szoba vérmentes titkai
  • Rajna Balint: a 101-es tétel pedig Bognár Árpád Képcsarnokos meghívója 1965-ből a Dürer-terembe. Így jobban érth... (2018.05.12. 11:33) Elfogtam egy hirdetést

Címkék

Az érem Egyik oldala - Virág 2014 telén I. rész

2014.12.14. 23:53 RumNapló

Az érem Egyik oldala

Lehet, hogy csak a mértéktelen önhittség gondoltatja velem, de az utóbbi néhány, az aukciósházak katalógusait és kiállításait kritizáló posztomnak, mintha-mintha lenne valamicske foganatja. Képzeljék, szinte teljesen elmaradtak az eddig szabadon garázdálkodó, hülyébbnél hülyébb képcímek, eltűntek a műveket megalázóan extrém keretek és mintha a katalógusszövegek némely szerzője is csak éppen annyit próbálna markolni, amennyit jószerivel meg is tud fogni, s ez nagyon jót is tett egyes írások szakmai színvonalának. Mintha, de lehet, hogy csak a magam szerepét próbálom nagyítani, szóval, mintha az általam ostorozott problémák rendes rémek módjára, kezdenének visszabújni rejtekükbe. Talán nem teljesen feleslegesen dolgozom, lehet, hogy a szél, az csak malomharc.

Hihetetlenül érdekes egy aukció a helyszínen annak, aki kicsit is belelát a mai magyar műkereskedelem világába. Ami a színpadon zajlik, az nagyon érdekes szín-játék. Valódi színház, fő- és mellékszereplőkkel, súgóval (sőt, súgók egész hadával), nézelődőkkel, érdeklődőkkel és valódi gyűjtőkkel/befektetőkkel, akik vagy személyesen, vagy megbízottjuk által, vagy telefonon, vagy az internet segítségével próbálnak meg hozzájutni vágyaik tárgyához. Van felvezetés, tárgyalás, tetőpont, megoldás és végjáték, mint egy rendes drámában vagy vígjátékban. Néha még egy kis humor is beszüremlik, főként, ha valami zavar támad a gépezetben és ezt a tréfa erejével lehet a legjobban oldani. Virág Judit ennek a játéknak nagymestere. Brilliánsan játszik a szerepében, melyből csak a legritkább alkalommal esik ki, de akkor is gyorsan feledteti a malőrt. Igazi profi. Kíváncsi lennék, ha a testbeszéd, a nonverbális kommunikáció egy magasan kvalifikált szakértőjével végigelemeznénk egy ilyen aukciót, akkor az pontosan fedésben lenne-e azzal, mint amit látva látunk és hallva hallunk? Ez egy költői kérdés volt. Talán meglepődnek, de nem az aukció legnagyobb számainak egyikével és nem is a legjelentősebb darabbal indítok, majd meglátják miért:

pechan_jozsef-a_ven_kope_mezeskalacs_1911-48_aukcio_170.jpgPechán József: A vén kópé (Mézeskalács), 1911, vászon, olaj, 93,5 x 98 cm, jelzés lent jobbra: Pechán József – Közölve: Virág Judit Galéria 48. téli aukció, 2014. december (kat. 170.) - kísérő tanulmány nélkül.

A képet a katalógusban kísérő adatok szerint a mű reprodukált Duranci Béla és Bordás Győző 1982-es és 2008-as Pechán-monográfiáiban. Ez pontosan így van. Ezen kívül azonban, van még legalább egy nagyon fontos forrás, mely elkerülte a ház figyelmes figyelmét. Kalapis Zoltán: Festők nyomában (Képzőművészeti riportok, tanulmányok) című, 1990-be a Forumnál megjelent kötetében a következők olvashatóak „A falinaptár festménye” fejezetben:

"Tanui voltunk ezekben az években egy festmény újjászületésének. Pechán József A vén kópé című műve előbukkant a feledés homályából, s többszöri próbálkozás, reprodukálás után széles körben ismertté lett. Ha az eredetit valahol újra kiállítanák, sokan régi ismerősként mutatnának rá: nézd csak, a falinaptár festménye…

A képre először Tolnai Ottó hívta fel a figyelmet a Híd egyik rovatában, a Műhelyben, 1977 júniusában. Ezután 1980-ban e sorok írójának javaslatára egyik könyve, a Balladaénekesek, mesemondók, vásárosok címlapjára került. 1982-ben A két Pechán című kismonográfia színes nyomatai között szintén helyet kapott. Bela Duranci írta róla az előszóban, hogy ’…a szülőföld életvitele a mézeskalácsszíves nőben fogalmazódik meg’.

1983-ban már százezrek közkincsévé vált, szinte tömegélmény lett: a Magyar Szó szokásos évi falinaptárára került. Nagykapun vonult be az olvasók otthonába, a konyhák falára rajzszegezték, ahol egy éven át szem előtt volt. Nem lenne meglapő azonban az sem, ha tovább élne – összehajtogatva, kivágva, esetleg berámázva.

A vén kópé századunk tízes éveinek legelején, 1911-ben vagy 1912-ben keletkezett, a közönség hetven évvel ezelőtt láthatta először a budapesti Művészházban rendezett gyűjteményes kiállításon, majd Verbászon, a művész lakóhelyén, Palánkán és Zomborban is.

A verbászi kiállítás katalógusa szerint a 101 kép közül a művész A vén kópéért kért legtöbbet: 480 koronát. Még csak a Vasárnapi séta közelítette meg 400 koronával, a többi 40 és 220 között ingadozott. Pechán Béla festőművész emlékezete szerint csaknem minden kiállított mű elkelt. Ekkor egyébként ő is szerepelt a kiállításon, a katalógusban az apa ’Pechán Béluska, 6 éves fiam festményei’ címen jegyzi szárnypróbálgatásait.

A vén kópét Ruht Károly verbászi disznókereskedő vette meg. Akkoriban egy métermázsa zsír 160-170 koronába került, a szalonnáé 140-150, a bor hektoliterje pedig 40-50 koronába. A vételt ugyan hosszabb alkudozás előzte meg, de azért még ma is csak találgathatjuk, hogy mi késztethette a gazdag kupecet arra, hogy mintegy 2,5 mázsa zsír, vagy 3 mázsa szalonna vagy 9 hektoliter legjobb minőségű verseci bor árának megfelelő összeget adjon egy festményért. Talán vásári élményeinek találó képi megfogalmazását láta benne, ki tudja.

A festménynek valóban pompás hangulata van. A háttérben ácsorgó tereferélő alakok a vásár végét jelzik, amikor az ember már túl van az adásvétel izgalmain, s indulóban van hazafelé vagy a lacikonyhák irányába. Ebből a végtelenül nyugalmas környezetből leng felénk két korosodó ember most születő vagy felújított kapcsolatának szelíd öröme, bizalmas beszélgetésük lágy fuvallata. Arcuk nyitott könyv: a férfié egyszólamú, a nőé többszólamú. A férfi magatartása a hagyományos paraszti életformában elfoglalt helyzetéből kifolyólag kötetlenebb, a nőé gátlásokkal teli. Elfogadta ugyan a szerelmi ajándékot, a mézeskalácsszívet – egy 1684-ből datált ütőfa tanusága szerint a férfinépségnek ez már 300 éve egyik kedvelt formája, hogy kifejezze vonzódását a másik nem iránt - , de a falusi szokásrend őt jobban köti: jaj, mit mondanak majd az emberek? Arcáról megadás és szemérem, öröm és tartózkodás sugárzik. Az egyik szegletben mintha ez lenne ráírva: hát nem látja kend, hogy vén szamarak vagyunk már? A másikban ennek az ellenkezője: talán mégsem múlt el felettünk az idő. Az előtérben álló ló, pokróccal a hátán, mintha azt sejtené, hogy az öreg huncut majd előrelovagol és az egyik dűlőúton bevárja az asszonyt. De lehet, hogy itt most csak az alku született meg: estére majd bekopogtatok hozzád. Persze könnyen megtörténhet az is, hogy a kötöttségek bizonyulnak erősebbnek, s a közeledés csak szép emlék marad, beteljesületlen álom.

Az arcokon, a képen ott bujkál a lehetőségek sokasága, ez ad különleges, élettől ellesett varázst ennek a vászonnak. És persze az öregedő bácskai parasztasszony sejtelmes, Mona Lisa-i mosolya. Hogy mindebből mit látott Ruth Károly, azt nem lehet tudni, de a kép odakerült tágas házának tiszta szobájába, ahol a szőnyeget rongypokróc védte a kopástól, a rongyszőnyeget pedig újságpapír a lehulló portól. Ott függött egészen 1944 őszéig, amikor Ruth Károly sok verbászi némettel együtt elmenekült. Ettől kezdve a Pechán-kép hol itt, hol ott tűnt fel. Nem sokkal a felszabadulás után Pechán Béláné a festményt Stevónál, Ruth Károly egykori cselédjénél látta. Ő felkínálta megvételre Pechánéknak, de ők nem merték megkötni az üzletet, mert a törvény, ha netalán alkalmazzák, szigorú büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik az állami vagyont eltulajdonítják. Márpedig a festmény egy konfiskált német lakóházból származott.

Néhány év múlva Pechán Béla egy sarki kocsma falán látta viszont A vén kópét. Kiderült, hogy az a bizonyos Stevo ezzel rótta le adósságát a kocsmárosnál. Pechán Béla elmondta neki, hogy ez apjának egyik festménye, s ezért szívesen megvenné, esetleg egy másikat festene helyette. Az utóbbiban állapodtak meg. A festmény a Pechán-műterembe került, a hagyaték többi darabja közé. A cserefestmény már befejezés előtt állt, amikor a kocsmáros felkereste és visszakérte a képet. Időközben ugyanis egy ismerőse felvilágosította, hogy A vén kópé egy neves festő alkotása. Pechán Béla az egyezségre hivatkozva nem adta vissza apja vásznát, mire a kocsmáros megfenyegette, hogy feljelenti. Másnap valóban beállított hozzá egy milicista, egy tragacsot tolt maga előtt, s az akkori belügyi főnök parancsára hivatkozva visszavitte a festményt a sarki csapszékbe.

A kocsmáros később Belgrádba költözött, restit nyitott az állomás közelben. A vén kópé egy jó ideig ennek a faláról nézte az italozó, kosztoló vendégeket. A kocsmáros halála után az örökösök beadták a képet egy bizományi boltba. Ennek kirakatában pillantotta meg felcsillanó örömmel Thomka Viktor debelyacsai tiszteletes és megvette. Őt a festmény a híressé vált debelyacsai vásárokra emlékeztette. Napközben gyakran vetett rá futó pillantást, olykor azonban hosszabban is elidőzött előtte.

A vén kópé később, a családfő halála után a Thomka család belgrádi otthonába került, s most is ott van. Itt fedezték fel újra a ház vendégei, innen indult el hódító útjára.

Esetünkben azonban nemcsak egy kép utóéletéről van szó. Újjászületése mintha azt is jelezné, hogy Pechán József feledésnek indult művészete ma már beépült tudatvilágunkba, kultúránk része lett. Egy fontos határköve önismeretünknek.”

Szinte hihetetlen, de minden képnek ilyen vagy hasonlóan érdekes története van, viszont ezt a legritkábban lehet ilyen pontosan rekonstruálni, mint a A vén kópé című festmény esetében. Eddig a nem rövid idézet, mely talán hossza dacára is érdekes adalékokkal szolgált egy olyan mű esetében, melynek aktuális kikiáltási ára, potom kettőmillió nyolcszázezer forint volt, és tegnap, az aukción nem kellett senkinek!

Folytatás következik.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rumnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr246983715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GRAND 2015.04.30. 18:58:53

Pedig Istentelen jo kep!
süti beállítások módosítása