Kieselbach Tamás, a hazai vezető aukciósházak egyikének ura és teljhatalmú parancsolója, végre s valahára feltalálta a művészettörténész-automatát. Régóta kínzó szükség vezette erre a visszatekintve már magától értetődőnek látszó útra. A szerzőkkel, úgymind írókkal és művészettörténészekkel, meg a hasonszőrű szerencsétlen figurákkal mindig csak a baj van. Mint a vezérsenki legutóbbi, tusnyálosi nyilvános beszédéből kiderült, le is lesz számolva ezekkel mind egy szálig, mivel a jóérzésű állampolgár számára tűrhetetlen az a kivagyi pöffeszkedés és úrhatnám urizálás, amelynek a termékeivel telve vannak a könyvtárak polcai, a könyvesboltok kirakatai, a színházak plakátjai és programfüzetei, valamint az összes olyan orgánum, mely a Kiskacsó típusú lapoknál és a kormánypropagandánál valamivel többet, szebbet és magasabbrendűt szeretne nyújtani bárkinek. Szóval fel lett találva az a gép, melybe csak bele kell tölteni az általános iskola alsó tagozatában elvárt szókincset, hozzáadni bizonyos mennyiségű művészettörténeti szakkifejezést, kijelölni a megírandó témát (mely passzol az adott képhez), majd egy gomb megnyomásával már majdnem kész is a szöveg. Még pár apró változtatás, bizonyos, tiltott szavak nem tiltottakkal való helyettesítése és íme, a nemes cél által szentesített eszköz munkája bevégeztetett, a Mű mehet a nyomdába.
Itt és most egy nagyon durva és unalmas felsorolás kezdődik, melyben azok az aukciós tételek szerepelnek, melyekhez Kieselbach Tamás 2018 tavaszi aukciójának katalógusába, a művészettörténész-automata írt hol jobb, hol gyengébb, hol pedig minősíthetetlen butaságokat tartalmazó szövegeket: 8. Thorma János; 13. Glatz Oszkár; 21. Bruck Lajos; 33. Koszta József; 40. Faragó Géza; 41. Mattyasovszky-Zsolnay László; 48. Czóbel Béla; 59. Schönberger Armand; 67. Kádár Géza; 73. Gruber Béla; 81. Berény Róbert; 90. Perlrott-Csaba Vilmos; 96. Nagy Kriszta; 97. Méhes Lóránt; 98. Bálint Rezső; 106-107. Reitzer Jenő és Elemér; 111. ismét Schönberger; 119. Szőnyi István; 122. Loránt Erzsébet; 123. Gábor Jenő; 126. Csáky József; 128. Bernáth Aurél; 137. Kondor Béla; 149. Bene Géza; 150. Bornemisza Géza; 151. Pogány Margit; 163. Erdélyi Gaál Ferenc; 166. Gwerk Ödön; 184. Kmetty János; 185. Pólya Tibor; 188. Ziffer Sándor; 191. Tihanyi Lajos; 203. Gyenes Gitta; 210. Koszta József; 216. Kernstok Károly; 223. Vörös Géza.
E kiváló kép és zavaros szövegtenger káoszában, üdítő kivételnek számítanak Aknai Katalin, Pap Eszter, Kincses Károly, Molnos Péter és Rieder Gábor névvel jelzett képelemzései. Mint látható alapvetően kétféle szöveg fordul elő a vaskos katalógusban, névvel vállalt és név nélküli műelemzések, vagy annak látszó írások. Ezen kívül azonban akad sajnos olyan szöveg is, mint például a 66. tételként szereplő Ámos Imre-alkotást kísérő, melynél a közölt írás ugyan Kőbányai János műve, de ezt a katalógus nem tartotta fontosnak megosztani az olvasóval. Sajnálatos módon, nem ez az egyetlen ilyen eset a kötetben.
Glatz Oszkár: Az ősz színei, 1922, vászon, olaj, 69,5 x 89,5 cm, jelzés lent jobbra: Glatz - megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 13.
Bár biztosan rendkívül szórakoztató lenne végigelemezni a művészettörténész-automata olykor egészen bugyuta szövegeit, de álljon itt egyetlen példa, mintegy a probléma reflektorfénybe állított keresztmetszeteként. Glatz Oszkár Az ősz színei (kat. 13.) című képe melletti szöveg így kezdődik: "A Nagybánya környéki képekről egyvalami fájóan hiányzik: a vár." Eszerint a nagybányai festészet tehát egy olyan deficittel küszködik megszületése óta, mely csak akkor lenne orvosolható, ha 1. valakik építenének egy várat Nagybányára 2. az összes nagybányai festményt és grafikát valakik (több tízezer műről van szó) kiegészítenék egy random vár ábrázolásával. A szöveg így folytatódik: "A Nógrád megyei Bujákon viszont ez is megtalálható, ráadásul egy romantikus múltba révedő, düledező falú rom, ami a maga módján tud regélni az elmúlt évszázadokról, a középkori ostromokról, a marakodó nagyurakról (Garaiak, Báthoryak) és az erődítményt végül a levegőbe repítő török csapatokról." Mindeddig úgy tudtam, hogy a romok helyett a romokat feltáró régészek és történészek szokta "regélni" azok régmúltjáról, de ez szinte mindegy is, mivel az aukcióra került Glatz-művön csak alapos keresgélés után tűnik fel valami olyasmi, ami "romantikus múltba révedő, düledező falú rom"-nak nevezhető. Arra már ki sem térek, hogy vajon mit is jelenthet a következő gondolatfoszlány: "...Glatz 'eljegyezte' magát a környék összes szépségével". Egy automatának ez valóban nem okozhat gondot, de egy élő, hús-vér embernek?
Szándékom az olvasó türelmével csínján bánni, így áttérek egyéb problémákra. Mivel a huszadik századi hazai alkotók közül Czigány Dezsővel, Bernáth Auréllal és Vaszary Jánossal, valamint művészetükkel foglalkoztam eddig a legtöbbet, így a műveikkel kapcsolatos anomáliák jóval feltűnőbbek a számomra. Czigány három, Bernáth négy, Vaszary pedig nyolc alkotásával képviseltette magát ezen az aukción.
A három Czigány-festményből kettőnél hibásan, egynél viszont helyesen sikerült megadni a művész halálozási dátumát. Fura, hogy lassan több mint másfél évtizednyi megfeszített erőlködéssel sem tudom elérni (igaz, nemcsak itt, de máshol sem), hogy ez a nem éppen szubjektívnek mondható adat, végre hibátlanul szerepeljen a katalógusokban. Czigány Dezső 1938. január elsején hunyt el. Mondják, hogy a remény hal meg utoljára, de vele meg még nem találkozott senki (pont úgy, ahogy az emberiség által eddig imádott körülbelül négyezer isten közül eggyel sem), úgyhogy nem adom fel.
Czigány Dezső: Csendélet szoborral, almákkal és virágokkal, 1910-es évek első fele (sic! 1920 körül), vászon, olaj, 88 x 80 cm, jelzés lent jobbra: Czigány - megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 84.
A több borítós, így ízlés szerint választható katalógus egyikén Czigány Csendélet szoborral, almákkal és virágokkal című olaj-vászon műve található. A kép lenyűgözően gyönyörű, melyhez Molnos Péter írt konkrétumokat mellőző, de elfogadható szöveget, melynek egyetlen, de mégsem elhanyagolható tévedése a mű datálása. Az életmű egyik legszebb csendéletét Czigány, ugyanis nem az 1910-es évek első, hanem a második felében, 1920-hoz közeli időben festette. Erre utal a festésmód, a képen megjelenő bútorok és tárgyak, valamint az az elhanyagolható apróság, hogy Czigány Dezsőről szóló monográfiámban, rengeteg alapos kutatás eredményeként 1920 körülire datáltam, az évszámot sajnos nem tartalmazó festményt. A kötet megjelenés óta eltelt másfél évtizedben semmiféle körülmény, új adat nem késztetett az évszám revíziójára, így ennek a képnek, jelenleg ez a "hivatalos" dátuma, bármennyivel is kellemesebb az anyagi tekintetben gyümölcsözőbb és jelenleg divatosabb fauve periódus felé visszatuszkolni azt az időben.
Czigány Dezső: Áhítat (Kék hangulat) (sic! Apáca), 1913-1915 között, vászon, olaj, 66 x 49,5 cm, jelzés lent balra: Czigány - megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 127.
Czigány másik itt szerepelt képe a katalógusban Áhítat (Kék hangulat) címen megjelent szintén kiváló portréja, melynek "megzenésítéséhez", (az előző csendélettel ellentétben), én kaptam felkérést. A képpel kapcsolatban több kérdésem maradt, mint amit meg tudtam válaszolni, de ez szerintem becsületes történészi attitűd. Mármint az, hogy nem kívánok mindent lezárni, befejezettnek tekinteni, mert ha valamit megtanultam eddig, az az, hogy a történész mindig csak egy adott helyzet és állapot igazságát tárhatja fel, melyet mások, máskor, máshonnan közelítve, egészen máshogy is láthatnak majd idővel. A képhez írott szövegembe a beleegyezésemet figyelmen kívül hagyva valaki belepiszkált, és az így került közlésre a katalógusban. Ilyet eddig sem illett csinálni, most sem illik és a jövőben sem lesz ildomos. S bár igaz, hogy Magyarországon a szerzői jogokkal meglehetősen flexibilis bánásmód dívik még múzeumi körökben is, de akkor is csúnya dolog a szerző megkérdezése nélkül változtatni annak szövegén.
Bernáth Aurél 2018 tavaszán Kieselbachnál aukcióra került művei közül egyiknél sem szerepel életműkatalógus szám, ami pedig van nekik. Tulajdonképpen az összes művész valamennyi művének, azok kényelmes beazonosíthatósága miatt, rendelkeznie kellene életműkatalógus számmal, mert ez rendkívül megkönnyítené a művészettörténészek és a gyűjtők, valamint jócskán megnehezítené a hamisítók munkáját. Sajnos nagyon kevés hazai művész életműve áll olyan feldolgozottsági szinten, mint Bernáth Aurélé. Talán ha tíz olyan művész van összesen, akiknél rendelkezésre áll többé-kevésbé használható életműkatalógus. Bernáth ezek közé tartozik. Az életműkatalógus szám olyan mint a védjegy. Ha egy mű ilyennel rendelkezik, akkor az már valóban a támadhatatlan, autentikus alkotások közé tartozik. Most sorra veszem, hogy milyen adatok és egyéb fontos információk csatolhatóak e Bernáth-művekhez az életműkatalógus számukon kívül:
1. Bernáth Aurél: Halak, 1947, papír, pasztell, 46 x 53 cm, jelzés lent jobbra: BA – származás: Litván György, majd Litván Gábor gyűjteményéből – megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 136.
kiállítva:* Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1956. okt. 20. – 1957. ápr. 22. (kat. sz. n.) * XXXI. Biennale di Venezia, 1962. (kat. sz. n.) * Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Budapest, Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, 1972. szept. – okt. (kat. 53.) * Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. márc. 21 – ápr. 28. (kat. sz. n.)
reprodukálva: * Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1956–1957, kiáll. kat. o. n. * Genthon István: Bernáth Aurél, Művészettörténeti Értesítő, 1957/1, 8. * Genthon I.: Aurélien Bernáth, Acta Historiae Artium, 1958/3-4, 397. * Keresztury Dezső: Balaton, Budapest, Panoráma, 1960, 92. * Genthon István: Bernáth Aurél, (A Művészet Kiskönyvtára, 58), Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, (33. kép) * Pataky Dénes: Bernáth Aurél, Budapest, Corvina, 1972, (19. kép) * Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Budapest, Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, 1972, kiáll. kat. 44. * Új Tükör, 1979/30, 24-25. * Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985, kiáll. kat. o. n. * Rum Attila: Bernáth Aurél, Budapest, MNG–Kossuth Kiadó, 2009, 64.
irodalom: * Genthon István: Bernáth Aurél, Művészettörténeti Értesítő, 1957/1, 1-10 [8]. * Artner Tivadar: Bernáth Aurél gyűjteményes kiállítása, Népszabadság, 1957. márc. 17. 13. * I. Genthon: Aurélien Bernáth, Acta Historiae Artium, 1958/3-4, 383-403. * Genthon István: Bernáth Aurél, (A Művészet Kiskönyvtára, 58), Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 17. * Végvári Lajos: Szőnyi István, Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 134.
aukcionálva: * Mű-Terem Galéria 22. árverés, Budapest, 2006 tavasz, (kat. 94.)
Kieselbach katalógusában mindezen felsorolt adatoknak csupán csekély hányada szerepel, mely tudományosság szempontjából csak szomorú, a mű eladója szempontjából viszont elkeserítő is lehet. Minél több valós kiállítási, irodalmi és reprodukciós adat kísér egy műalkotást, az nem csak minden megjelenéssel gazdagabb, de egyben értékesebbé is válik. Ezért érdemes egy aukcionátornak minden lehetséges adatot felkutatni az általa kalapács alá terelt műveknél, mert az eladó haszna és az aukciósház profitja is jelentős mértékben növelhető ezzel. A művészettörténet tudományának művelői pedig szintén örülnek, mert több információ birtokában jobb és pontosabb munkát végezhetnek.
A kép művész által 1947-ben adott címe: Halak. Kieselbach által 2018-ban adott cím: Halas csendélet. Ha ezt beledobom egy képzeletbeli mérlegbe, akkor merre fog billenni a mutató, melyik a kép hitelesebb elnevezése?
2. Bernáth Aurél: Éva a Paradicsomban, farostra kasírozott papír, pasztell, 220 x 83 cm, jelzés lent jobbra: BA – megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 200.
A következő Bernáth-mű, az Éva a Paradicsomban címet viseli, ami ebben az esetben fedi a valóságot. A téma valóban az a pillanat, amikor az bibliai első emberpár nőtagja, gyümölcsöt szakít a tudás fájáról. A katalógus csupán azt felejtette el megemlíteni, hogy a mű az Erkel Színház két Bernáth által festett monumentális falképe közül az egyikhez, Madách Imre: Az ember tragédiájához készített művének vázlat-töredéke. Bernáth a mű előkészítő fázisában, 1972-1973 fordulóján előbb eredeti méretben és pasztellben festette meg, majd ezt mintának használva másolta át a falra, a Szentivánéji álom esetében al fresco, Az ember tragédiájánál pedig al secco technikával. Ezt követően a mintát mindkét esetben feldarabolta, a részeket szignójával látva el, mintegy jelezve, hogy ezeket már különálló műalkotásoknak tekinti. Minden ilyen képen láthatóak azok a kifutó formák, melyek a szétválasztásnak óhatatlanul áldozatul estek. Mindezt azért felesleges elhallgatni egy aukciós háznak, mert a művész a jelzéssel egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, mely szerint e képeket ezentúl különálló, autentikus műalkotásokként kell kezelni. A mű életműkatalógus száma: 1972/27.
3. Bernáth Aurél: Vitorlások a Balatonon (Balatoni nyár), [sic! Zürichi tó), papír, akvarell, 34 x 49 cm, jelzés lent balra: BA – megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 4.
A harmadik Bernáth-alkotás egy nagyon szép akvarell, mely pár évvel ezelőtt, rejtélyes körülmények között került ki a Bernáth-hagyatékból. Mivel a hagyatéki eljárás jelenleg is folyamatban van, ez a mű, annak lezárultáig nem is kerülhetett volna kereskedelmi forgalomba. A katalógusban közölt cím teljes tévedés, mivel a bravúrosan festett akvarell a zürichi tavat ábrázolja, melyet a művész 1962-es ott tartózkodása idején alkotott. Életműkatalógus száma: 1962/24.
4. Bernáth Aurél: Tópart fürdőházzal, [sic! Őszi Badacsony), papír, pasztell, 70 x 100 cm, jelzés lent jobbra: BA – megjelenés: Kieselbach 58. aukció, 2018 tavasz, kat. 128.
Végül, de a hagyományos szófordulat szerint, nem utolsó sorban, a 2018 tavaszán Kieselbachnál megjelent Bernáth-művek közül a legszebb, melynek eredeti címe: Őszi Badacsony. Nem értem, hogy miért kellett ezt a művész által adott gyönyörű címet, a semmitmondó "Tópart fürdőházzal"-ra nyomorítani? Ráadásul ez Kieselbach Tamás saját gyűjteményéből származó darab, mely régebben már helyes születési dátummal jelent meg, majd az információ feledésbe merült és most a lényegesen pontatlanabb "1920-as évek vége" megjelöléssel szerepelt a katalógusban. A gyönyörűséges, hamvas, bársonyos felületű papírra lehelt, védjegy-erejű Bernáth-kékekkel megfestett mű, 1927 őszén készült a Balaton Badacsonnyal szemközti partján lévő Fonyódon. Első tulajdonosa Fraknói Rózsi zongoratanárnő volt, aki 800 pengőnyi munkájáért kapta a képet, a korszakban használt kifejezéssel ellenszámlaként. A festmény nem szerepelt kiállításokon, kikerült a művész látóköréből, így legközelebb Kieselbach Tamás gyűjteményének első kötetében bukkant fel 1996-ban. Életműkatalógus száma: 1927/30.
folyt. köv.
