Szúrópróba 2.0
Műkereskedelmi rejtvények: Czóbel kontra Mikola
Akadnak olyan festmények, amelyek az őket alkotó művész szignatúrájának hiányában furcsán viselkednek. Meglepően hasonló módon reagálnak az ilyen helyzetre, mint Woody Allen híres filmjének kitalált alakja, a titokzatos ám nem kevésbé röhejes Leonard Zelig. Az ismeretlenségből felbukkant Zelig a filmben folyamatosan változtatja személyiségét, annak megfelelően, hogy épp milyen környezetbe kerül. Külleme egyik pillanatról a másikra az őt körülvevő emberekhez hasonul, rabbik társaságában hirtelen szakálla-pajesza nő és héberül kezd beszélni; afro-amerikai jazz zenészek között maga is fekete bőrűvé válik; túlsúlyos emberek közelében pár perc alatt hízik hasonló terjedelművé; orvostársaságban pedig azonnal a megfelelő szakzsargont használva értekezik az épp felmerülő egészségügyi problémáról. Zelignek tehát nemcsak külalakja, de teljes személyisége is kaméleonszerű vonásokat mutat. Olyan emberi kaméleon ő, aki tragikomikus szituációkba kerülve, a legteljesebb mértékben képes, mert kénytelen idomulni pillanatnyi környezetéhez.
A filmbéli Zelighez hasonló módon viselkedik Mikola András egyre szélesedő körben ismertté vált egyik műve is. Az olajfestménnyel az egykori Magyar Nemzeti Galériában 2006-ban megrendezett Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 című kiállítás előkészítésének idején, 2004 körül találkoztam először. (Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2006. március 21 – július 30. [továbbiakban Magyar Vadak 2006] Szerk. Passuth Krisztina, Szücs György, Budapest, MNG, 2006.) H. L. művészettörténész úr otthonában mutatta be a képet annak a társaságnak, aki a művek összegyűjtésével és a kiállítás előkészítésével volt megbízva. A titokzatos művet H. L. úr egy festőállványon helyezte el, gondosan letakarta, majd látogatásunk megkoronázásaként, klasszikus zenei aláfestéssel teremtette meg a helyzet komolyságához illő hangulatot. Amikor már valamennyien felkészültünk az elénk táruló látványra, H. L. úr leleplezte a képet, mely Mikola András egy szignált és 1906-ra datált csendélete volt, a hordozóként szolgáló vastag karton hátoldalára festett párizsi piaci jelenettel. (Mikola András: Növénycsendélet, 1906, karton, olaj, 58 x 51 cm, jelzés lent jobbra: Mikola 906; a karton hátoldalán: Párizsi utca, jelzés nélkül, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 203, 307, (kat. 182.)
1. Mikola András: Növénycsendélet, 1906, karton, olaj, 58 x 51 cm, jelzés és datálás lent jobbra: Mikola 906, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 307, (kat. 182.) Hátoldalán: Mikola András: Párizsi utca, 1906 körül
2. Mikola András: Párizsi utca, 1906 körül, karton, olaj, 58 x 51 cm, jelzés nélkül, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 203, (kat. 182.) Előoldalán: Mikola András: Növénycsendélet, 1906
A festmény hátoldalán szereplő, jelzés nélküli kompozíció stíluskritikai szempontból beleillett a kiállítás koncepciójába, így bemutattuk az említett Magyar Vadak tárlaton. A kiállítás katalógusának előkészítése során azonban az egyik kurátor, Barki Gergely, a többi kurátor beleegyezése nélkül, úgy döntött, hogy a kép "Mikola András (?)" meghatározással jelenjen meg nyomtatásban. Majd az ily módon megkérdőjelezett Mikola festményt a katalógusban szereplő, A vaddá válás evolúciója Czóbel Béla korai portréin című tanulmányában reprodukálta. (Magyar Vadak 2006, 201-216.) Érdekes módon, egy valamivel későbbi, Barkival készült interjút közlő cikkben a Párizsi utca kérdőjel nélküli Mikolaként került nyomtatásba. Lásd. Herczeg Renáta: Vadlesen. Beszélgetés Barki Gergely művészettörténésszel, Magyar Múzeumok, 2006/4, 50.) Barki írásában nem indokolta, hogy miért kérdőjelezi meg Mikola szerzőségét. Ez volt tehát az első fázisa annak a folyamatnak, melynek eredményeként, 2006-tól röpke hat év leforgása alatt, 2012-re a festmény már kérdőjelek nélkül, Czóbel Béla autentikus műveként került a közönség elé. Közben azonban volt még pár fázis a Mikola-festmény "Czóbellé válásának evolúciója" során, melyekre érdemes kitérni.
A 2008 és 2009 júniusa közötti esztendő során, három francia múzeum is kiállítást rendezett a magyar vadak műveiből. (Fauves Hongrois 1904–1914; Céret, musée d'Art moderne, 2008. június 21 – október 12; Cateau-Cambrésis, musée départemental Matisse, 2008. október 25 – 2009. február 22; Dijon, musée des Beaux-Arts, 2009. március 13 – június 15. Katalógus: Fauves Hongrois 1904–1914, [továbbiakban Fauves Hongrois 2008] Paris, Biro éditeur, 2008.) A tárlatok közös katalógusában, a Párizsi utca kérdőjel nélkül Mikola András műveként került közlésre. (András Mikola: Rue á Paris, 1906, huile sur carton, 58 x 51 cm, Collection particuliére, Közölve: Fauves Hongrois 2008, 187, (kat. 97.) A nagy átalakulás következő fázisára 2010–2011 fordulóján került sor. A brüsszeli Városházán ekkor megrendezett kiállítás ismét a magyarországi fauvizmus bemutatását tűzte ki céljául. (Dialogue de Fauves. Hungarian fauvism (1904–1914), Bruxelles, Hotel de Ville, 2010. december 1 – 2011. március 20. [továbbiakban Hungarian fauvism 2010] Brussel, Silvana Editoriale, 2010.) A tárlat katalógusában Mikola párizsi utcaképe mint Czóbel kérdőjeles műve jelent meg nyomtatásban. (Béla Czóbel (?): Une rue de Paris, ca. 1906, 60 x 50 cm, Collection privée, Közölve: Hungarian fauvism 2010, 45, 115, (kat. sz. n.) Mikolának már egyetlen műve sem szerepelt ezen a bemutatón, annak dacára, hogy a művész Czóbellel és Czigánnyal együtt a legelsők között volt, akik egykor hírt hoztak Párizsból a legfrissebb francia művészi törekvésekről, ezzel indítva el 1906 nyarán a nagybányai művésztelep neós forradalmát.
A hazai modernizmus történetében a magyar vadak kísérletei a Nyolcak festőcsoport 1909–1912 közötti tevékenységében kristályosodtak ki, tisztultak le és váltak minden modern kezdeményezés sorsában osztozva túlhaladottá. A festőtársaság történetét 2010–2011-ben az előbb Pécsett, majd a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendezett kiállítások mutatták be a legteljesebben. (A Nyolcak, Pécs, Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, 2010. december 10 – 2011. március 27; Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2011. május 17 – szeptember 12. Katalógus: A Nyolcak, [továbbiakban: A Nyolcak 2010] Szerk. Markója Csilla, Bardoly István, Pécs, JPM, 2010.) A pécsi tárlathoz kapcsolódó katalógusban a Párizsi utca ismételten, az eddigieket megerősítve, Czóbel Béla (?) jelzéssel szerepelt. (Czóbel Béla (?): Párizsi utca, 1906 körül, karton, olaj, 58 x 51 cm, jelzés nélkül, magántulajdon, Közölve: A Nyolcak 2010, 237, 529.) A képpel, mely a két hazai kiállítás közül csak a Szépművészeti Múzeumban lett bemutatva, immár a hazai látogatók is kérdőjeles Czóbelként ismerkedhettek meg. A tárlat katalógusában ismét Barki foglalkozott Czóbel művészetével, de itt megjelent tanulmányában sem adott kulcsot az egykori Mikola festmény Czóbellé alakulásának rejtélyéhez. (Barki Gergely: Czóbel Béla, In: A Nyolcak 2010, 234-245.)
A már említett brüsszeli Vadak, valamint a budapesti Nyolcak kiállításhoz hasonlóan, a 2012-es bécsi Nyolcak tárlat is a Barki-Rockenbauer páros rendezésében valósult meg. (Die Acht. A Nyolcak. Ungarns Highway in die Moderne, Wien, Kunstforum, 2012. szeptember 12 – december 2. [továbbiakban: Die Acht 2012] Szerk. Barki Gergely, Rockenbauer Zoltán, Peter Vergo, Wien, Deutscher Kunstverlag, 2012.) A kiállítás katalógusában végérvényesítve az eddigieket, immár kérdőjel nélkül szerepelt Czóbelként Mikola egykori festménye. (Béla Czóbel: Pariser Szene, um 1906, Öl auf Karton, 58 x 50,8 cm, Privatbesitz, Közölve: Die Acht 2012, 41, 199, (kat. sz. n.) A "Czóbellé válás evolúciója" ezzel tehát befejeződött. S hogy valóban "fejlődésről" van szó, azt mi sem bizonyítja fényesebben, mint a Mikola és Czóbel képek kereskedelmi árai közötti nagyságrendbeli különbség. Néhány körülmény, adat, tény és vélemény viszont ellentmond a Párizsi utca új attribúciójának.
Szerencsére rendelkezésre áll Mikola András önéletrajza, melyben a művész terjedelmes és kimerítő alapossággal számolt be, többek között Párizsban töltött éveiről is. (Mikola András: Színek és fények. Egy nagybányai festő emlékei, Kolozsvár, Dacia Könyvkiadó, 1972. [továbbiakban: Mikola 1972]. A párizsi évekre vonatkozó részek: Mikola 1972, 38-64.) Eszerint Mikola 1905 és 1908 között, a nyári hónapok kivételével (amikor Nagybányán dolgozott) Párizsban tartózkodott. A fiatal művész 1905 őszén utazott először a francia fővárosba. Itt késedelem nélkül beiratkozott az Academie Julian-be, ahol olcsón jutott modellhez és kis kitérővel a Montparnasse-on talált magának szállást, az Edgar Quinet és a Poinsot utcák találkozásánál lévő Bon Coin (Jó Sarok) szállóban. Szállása meglehetősen rosszhírű környéken volt, de így a fiatal művész anyagi lehetőségeihez igazodott a szállodai szoba ára is. Mikola így emlékezett meg a helyről önéletrajzában: "Első emeleten lévő szobám ablakából remek kilátás nyílt a térre, melyen hetenként kétszer piacot is tartottak. Ez kellett nekem, itt festhetek is! Hogy milyen szálloda volt az a Bon Coin, azt már a neve is elárulta. A posta ide nem kézbesített pénzt, érte kellett menni. A rendőrség kettős őrszemmel állott posztot, a biciklis rendőrjáratok pedig négyes-hatos csoportokban köröztek. A gyilkosság, szurkálás, verekedés, csaknem minden héten áldozatokat követelt. A szálloda ivójában szerencsétlen nők s vendégeik, kitartott, munkátlan szeretőik adtak egymásnak találkozót." (Mikola 1972, 42.)
Párizsi barangolásai során Mikola véletlenül ismerkedett meg Leo Steinnel, a Picasso és Matisse legfőbb gyűjtői köréhez tartozó amerikai Stein-család egyik tagjával. "Az én nagy műveltségű és kitűnő művészetismerő Stein barátomtól igen sokat tanultam. Könyveket kaptam tőle; ma is őrzök vagy tíz darab művészeti könyvet, amelyeket ő ajándékozott nekem." – emlékezett később Mikola, aki szombat esténként rendszeres látogatójává vált a Stein-szalonnak, ahol Picassóval és Matisse-al személyesen is alkalma nyílt megismerkedni. (Mikola 1972, 46-48.) "Párizsi tartózkodásom alatt a nyomor legsötétebb és legváltozatosabb formáit kellett elszenvednem, és ugyanakkor a másokét is látnom. Az idő múlásával persze elfelejti az ember azt, ami kellemetlen, nehéz vagy fájdalmas, mint az operált beteg, aki, ha túl van rajta, elfelejti fájdalmait. Így én sem beszéltem erről soha. Egy-két velem baráti viszonyban álló festő tudott csak róla, és amikor hazajöttem, a később érkező magyaroknak mutogatták a Bon Coint: – Na, itt lakott Mikola!" (Mikola 1972, 52-53.)
Eleddig három olyan festmény bukkant fel, mely a ma már nem létező Bon Coin szálloda ablakából ábrázolja azt az alkalmi piacteret és utcarészletet, melyet Mikola is említ önéletrajzában. Ezek közül kettőt Czóbel Béla festett, egyet pedig Mikola András. Mindhárom mű 1906 körül született. A két Czóbel-mű közül az egyik Párizsi utca címen szerepel a szakirodalomban. (Czóbel Béla: Párizsi utca, 1905, vászon, olaj, 73 x 100 cm, jelzés lent balra: Czóbel, magántulajdon, Közölve: Magyar Művészet 1934/11-12, 356, Jakobovits Jenő tulajdonaként; Újra közölve: Magyar Vadak 2006, 202. (kat. 104.)
3. Czóbel Béla: Párizsi utca, 1905, vászon, olaj, 73 x 100 cm, jelzés lent balra: Czóbel, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 202. (kat. 104.)
A másik A piac sarka című hasonló témájú festmény pedig nemrég került elő több mint száz évnyi lappangás után. (Czóbel Béla: A piac sarka, 1905, vászon, olaj, 47 x 56,5 cm, jelzés lent jobbra: Czóbel, magántulajdon, Közölve: Virág Judit Galéria, Exkluzív ajánlat, 2012 tél, 27.)
4. Czóbel Béla: A piac sarka, 1905, vászon, olaj, 47 x 56,5 cm, jelzés lent jobbra: Czóbel, magántulajdon, Közölve: Virág Judit Galéria, Exkluzív ajánlat, 2012 tél, 27.
Ez utóbbi mű, mint kép a képben-motívum is szerepel Czóbel híres és sokat reprodukált Kislány ágy előtt című, 1905-ben festett kompozíciója hátterében. (Czóbel Béla: Kislány ágy előtt, 1905, vászon, olaj, 80 x 105 cm, jelzés és datálás fent jobbra: Czóbel 905, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 205. (kat. 102.)
5. Czóbel Béla: Kislány ágy előtt, 1905, vászon, olaj, 80 x 105 cm, jelzés és datálás fent jobbra: Czóbel 905, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 205. (kat. 102.)
A piac sarka tehát valamivel korábban kellett, hogy elkészüljön, mint az a kép amelyen ábrázolva lett. Czóbel 1905-ben többféle festésmóddal, stílussal is kísérletezett. Mivel a Párizsi utca egy korábbi, posztimpresszionista fázist mutat mint a fauvos A piac sarka, így a festmények elkészültének valószínű 1905-ös sorrendje a következő: 1. Párizsi utca, 2. A piac sarka, 3. Kislány ágy előtt. A Mikola Növénycsendéletének hátoldalán szereplő Párizsi utca kompozíció művészi látásmódja ezektől gyökeresen különböző, stílusa Czóbel egyik képének festésmódjára sem hasonlít. Czóbel mindhárom festménye vászonra készült olajfestékkel és valamennyi fekvő formátumú alkotás. Ezzel ellentétben Mikola kartonra festette és álló formátumban komponálta meg utcai jelenetét.
Sok esetben nemcsak egy adat megléte, de annak hiánya is igen hasznos lehet a kutató számára. Ilyen beszédes hiány, hogy Mikola amúgy igen részletes és pontos adatokkal szolgáló önéletrajzában egyszer sem említette Czóbel nevét. Nem tette ezt annak dacára, hogy bizonyosan ismerték egymást és 1905-ben szinte biztos, hogy egyidőben is laktak a Bon Coin szállóban. Az viszont már nem bizonyított, hogy a szállónak ugyanazt a szobáját használták volna műteremnek. Az említett Czóbel-képek a piacteret a Mikola-műhöz képest alacsonyabb nézőpontból és némiképp eltérő szemszögből örökítették meg. Ezen felül semmiféle írásos bizonyíték nincs arra nézve, hogy Mikola és Czóbel ugyanazt a szobát bérelték volna 1905-ben, mint ahogy arra sincs, hogy Mikola befogadta volna a saját bérleményébe, az általa sosem említett Czóbelt. A rendelkezésre álló adatok alapján Czóbel és Mikola nem voltak közeli barátok, ha dolgoztak is egymás közelében, azt feltehetően a másiktól függetlenül tették. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy művészetükben ne hatottak volna egymásra, alkalmasint ne leshettek volna el a másiktól festői megoldásokat, avagy témákat. Ezt támasztja alá Barki is 2010-ben Czóbelről írt tanulmányában: "Magyar kollégái társaságát párizsi tartózkodása alatt sem igen kereste, itt is leginkább Kernstokhoz járt, a visszaemlékezések többsége arról szól, hogy Czóbel honfitársaival ritkán vállalt közösséget, inkább a párizsiakkal barátkozott. Némi malíciával így emlékezett például Bornemisza Géza: – Czóbel szörnyű önző ember volt. Steinéknél vagyunk. Én Picassóval beszélgetek. Akkor nem volt szokás bemutatkozni. Én tudtam ki ő, ő nem. Később megjelent Czóbel. Kérdezi tőle Picasso, ki vagyok én. Czóbel: Un hongrois – és legyintett." (Barki Gergely: Czóbel Béla, In: A Nyolcak 2010, 240.) Az ismert műveik alapján azonban bátran kijelenthető, hogy Mikola az 1905–1906-os évek fordulója körül sem festői kvalitásban, sem művészi erőben nem játszott alárendelt szerepet Czóbellel szemben. Mikola 1906-os önarcképei Czóbel azonos korú portréival egyenrangú, elsőosztályú művészi remekek. (Mikola András: Önarckép, 1906 Nagypeleske, vászon, olaj, 100 x 66 cm, jelzés és datálás fent balra: Mikola A. 1906, MNG ltsz.: 58.278 T, Közölve: Nagybánya művészete, Szerk. Csorba Géza, Szücs György, Budapest, MNG, 1996, 441, (kat. 320.); Mikola András: Önarckép, 1906 Párizs, vászon, olaj, 73 x 55 cm, jelzés és datálás lent balra: Mikola A. Paris 906, Közölve: A szezon legjobb képei 2009, Budapest, Kieselbach Galéria, 2009. november (kat. 34.)
6. Mikola András: Önarckép, 1906 Nagypeleske, vászon, olaj, 100 x 66 cm, jelzés és datálás fent balra: Mikola A. 1906, MNG ltsz.: 58.278 T, Közölve: Nagybánya művészete, Szerk. Csorba Géza, Szücs György, Budapest, MNG, 1996, 441, (kat. 320.)
7. Mikola András: Önarckép, 1906 Párizs, vászon, olaj, 73 x 55 cm, jelzés és datálás lent balra: Mikola A. Paris 906, Közölve: A szezon legjobb képei 2009, Budapest, Kieselbach Galéria, 2009 november (kat. 34.)
A felirata szerint Párizsban született, 1906-os datálású Mikola Önarckép hátterében lévő virágmintás falfestés, valamint a Czóbel-féle Kislány ágy előtt homogén, piszkosfehér háttere szintén azt a teóriát erősíti, hogy a két művész a szállónak nem ugyanazt a szobáját használta műteremnek.
1907 júniusában Mikola tizenegy Párizsból hazaküldött művét állították ki a budapesti Könyves Kálmán Szalon "Ifjúság" címen híressé vált tárlatán. ("Ifjúság" Fiatal modern magyar festők műveinek kiállítása, Budapest, Könyves Kálmán Szalon, 1907. június 6 – ? (június 16 körül). Mikola ekkor kiállított olajfestményei: 72. Havas utca, 140 Korona, 73. Interieur, 140.-, 74. Breton vendéglő, 140.-, 75. Önarckép, 200.-, 76. Műteremsarok, 300.-, 77. Leányfej, 110.-, 78. Műteremben, 160.-, 79. Csendélet, 110.-, 79/a. Kikötőben, 130.-, 79/b. Párisi külváros, 200.-, 79/c. Önarckép, 500.-) Mikola képei nemcsak mind elkeltek a bemutatón, (többek között vásárolt tőle Petrovics Elek a Szépművészeti Múzeum későbbi igazgatója, Hatvany Ferenc festőművész és műgyűjtő, Miklós Andor az Est-lapok főszerkesztője és Beöthy László a Király Színház igazgatója is) de a tárlattal foglalkozó kritikák szinte egybehangzóan a kiállítás sztárjaként méltatták a fiatal művészt. (Mikola 1972, 64.) Néhány korabeli kritika rövid részlete pontos megvilágításba helyezi Mikola korai, párizsi működésének művészi jelentőségét:
"A 'Könyves Kálmán' termeiben a legfiatalabb művészgárda néhány tagjának műveiből érdekes kiállítás látható. Gulácsy, Márffy, Czigány, Halász-Hradil, Egry, Erdei, Mikola, Perlrott, hogy csak ennyi nevet említsünk, nagyjából nem ismeretlen művekkel szerepelnek, kivéve Mikolát, ki rusztikusan egyszerű, erős művészetével egyszerre, teljesen elkészülve ugrott ki a Magyar Minerva fejéből." – írta Nyitray József. ((Y–n.) [Nyitray József]: A legfiatalabb művészet, A Hét, 1907. június 9. 398. Újra közölve: "Az utak elváltak" A magyar képzőművészet új utakat kereső törekvéseinek sajtóvisszhangja. Szöveggyűjtemény I. 1901–1908, Szerk. Tímár Árpád, JPM–MTA MKI, Pécs–Budapest, 2009, 276.)
"A legtehetségesebb az ismeretlen fiatalok között kétségkívül Mikola András. Egyes dolgai igazán szépek, de minden dolgából szinte sugárzik a tehetség. Igen érdekes, ritka kvalitásos dolog önarcképe, de érdekes enteriőrje is. Abszolúte nem kész ember még, rendkívül sok ragad rajta még a párizsi salakból, de őszinte, egyéniséggel bíró, egyénien látó piktor, akinek nagy jövőt lehet jósolni." – tromfolt az előzőekre Zboray Aladár. (z. a.) [Zboray Aladár]: Fiatalok kiállítása, Magyarország, 1907. június 5. 11-12. Újra közölve: Tímár, 2009, 268.)
"Homályban nem sokáig lappanganak piktortehetségeink. Többen felszínre vetődnek e kiállításon is. Itt van mindjárt: Mikola András. Ő vonul ki tizenegy képpel a legkomolyabban; önarcképek, enteriőrök, csendéletek ezek, szemlélődések egy műteremmé kinevezett, szegény hotelszobában. Párizs külső boulevard-jairól is két kép: házak, fák, gyors és változó mozgású emberek. Öntudatos és józan munkák, melyekből a matériának Cézanne-féle áhítatos szeretete szól felénk." – olvasható a Nyolcak későbbi mentorának, Bölöni Györgynek a tárlatot és főként Mikolát méltató cikkében. (B. Gy.) [Bölöni György]: Fiatal magyarok, Népszava, 1907. június 5. 6-7. Újra közölve: Tímár, 2009, 269.)
Mindezeken túl nehéz lenne elhinni, hogy Mikola, aki önéletrajza tanúsága szerint "Ez kellett nekem, itt festhetek is!" – felkiáltással vette birtokba párizsi lakhelyét, miért éppen a remek festői témának tartott, ablakából elétáruló színes piaci jelenetet ne festette volna meg egyszer sem, a Bon Coin-ben való tartózkodásának három éve alatt. Az a feltételezés sem túl életszerű, hogy Mikola egy Czóbel által hátrahagyott, befejezetlen képnek a hátoldalát használta volna saját csendéletéhez, anélkül, hogy az idegen művet, a későbbi, esetleges félreértések elkerülése végett, ne próbálta volna meg megsemmisíteni valami módon, mint ahogy ez a korszakban elterjedt művészi gyakorlat volt, még saját, befejezetlennek vagy rontottnak ítélt mű esetében is. Az sem túl valószínű, hogy a közismerten fukar Czóbel, bármely művét szabad prédául hagyta volna akárkinél.
Végezetül azonban Mikolának ismert egy olyan műve is, mely mind festésmódjában, mind pedig méretében feltűnő egyezést mutat a kétoldalas kép hátoldalával. A Párizsi utca és a szakirodalomban Párizs (Párizsi utcarészlet) címen ismert, szintén 1906 körülre datált Mikola-mű stílusa, valamint művészi látás- és festésmódja olyan hasonlóságot mutat, mely megcáfolhatatlan bizonyítékul szolgál, hogy a két képet ugyanaz a művész alkotta, mégpedig egymáshoz nagyon közeli időpontban. (Mikola András: Párizs (Párizsi utcarészlet), 1906 körül, vászon, olaj, 60 x 49 cm, jelzés lent balra: Mikola A., magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 270, (kat. 181.) A kép feltehetően azonos az 1907-es "Ifjúság" tárlaton bemutatott Párisi külváros című Mikola-művel (kat. 79/b.)
8. Mikola András: Párizs (Párizsi utcarészlet), 1906 körül, vászon, olaj, 60 x 49 cm, jelzés lent balra: Mikola A., magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 270, (kat. 181.)
9. kép. Mikola András: Párizsi utca, 1906 körül, karton, olaj, 58 x 51 cm, jelzés nélkül, magántulajdon, Közölve: Magyar Vadak 2006, 203, (kat. 182.) Előoldalán: Mikola András: Növénycsendélet, 1906
Rum Attila, Budapest, 2013 július–augusztus
