A most következő rész hasonló problémával foglalkozik, mint a Szúrópróba 2.0, mely egy nyilvánvaló Mikola festmény Czóbellé alakulásának érdekes történetét tárta fel. Annyi különbséggel, hogy a most következő alkotáson már azelőtt szerepelt a hamis szignatúra, mielőtt R. Z. úr találkozott volna vele, míg a Mikola-kép esetében egy jelzett és szignált alkotás jelzetlen hátoldaláról állítja B. G. úr tévesen, hogy azt Czóbel festette. Jelen esetben hozzá nem értéssel, amatörizmussal, ha tetszik jóhiszemű tévedéssel állunk szemben, míg a másik példa a tudatos manipuláció tipikus eseteként vált ismertté.
A festmény Márffy Ödön életmű katalógusában (4.7.4.1.3.), gyufás skatulya méretű fekete-fehér fotóval szerepel Rockenbauer Zoltán: Márffy (Makláry Artworks Kft. Budapest-Paris, 2006.) kötetében. A festmény fotója mellett a következő adatok olvashatóak (358 .o.): Lovasok (I. világháborús csatajelenet) 1917 körül, 85 x 105 cm, olaj, rétegelt lemez, erősen sérült, restaurált, jelezve jobbra lent: Márffy Ödön, Magyar Nemzeti Galéria Bírálati szám: 9617, Ateszt: dr. Benedek Katalin (2000. június 19.), Hátoldalán: akttanulmány (3.2.3.6.), magántulajdon.
Heintz Henrik: Szent László harca a kunokkal című festményének fekete-fehér reprodukciója szerepel a Szépművészet című havi művészeti folyóirat 1942. júniusi számában (oldalszám nélküli képes tábla).
Heintz Henrik: A Csele-pataknál című művének fekete-fehér reprodukciója szerepel Lóránth László: Paletta (Budapest, Jelen Könyvkiadó, é. n. [1944] című kötetében (XXII. képes tábla).
A három festményt, láthatóan ugyanaz a kéz festette, mégpedig nyilvánvalóan Heintz Henrik. Ha ez még nem lenne elég, akkor lássuk a Márffy-életmű katalógusban szereplő festmény hátoldalát:
A festmény Márffy Ödön életmű katalógusában (3.2.3.6.), szintén apró méretű fekete-fehér fotóval szerepel. A festmény fotója mellett a következő adatokat közölte Rockenbauer (346 .o.): Márffy Ödön (?): Fekvő női akttanulmány, 1917 körül, 105 x 85 cm, olaj, rétegelt lemez, jelzés nélkül, Hátoldalán festmény: Lásd.: 4.7.4.1.3. Lovasok, 1917 körül, j.j.l.: Márffy Ödön, Megjegyzés: Márffy saját kezűsége nem bizonyított, a másik oldalon lévő festmény nagy valószínűséggel Márffy műve (R. Z.)
Heintz Henrik: Női akt, olaj, vászon, 80 x 52,5 cm, jelzés jobbra lent: Heintz - Reprodukálva: BÁV 109. aukció, kat. 162.
Heintz Henrik: Aktok a tengerparton, 1930 körül, Szentendre, Ferenczy Múzeum, Ltsz.: 86.12, olaj, vászon, 113 x 94 cm, jelzés nélkül - Reprodukálva: Modern magyar festészet 1919-1964, Szerk. Kieselbach Tamás, Budapest, 2004, 848. kép.
Összefoglalva: a Lovasokat (és hátoldalán Női aktot) ábrázoló festmény előoldala Rockenbauer Márffy-kötetének 358. oldalán egyértelműen Márffy Ödön 1917 körüli műveként szerepel, de ugyan ennek a kötetnek a 346. oldalán az olvasó ugyanezzel a képpel kapcsolatban már a bizonytalanságot sugalló "nagy valószínűséggel Márffy műve" kitétellel találkozhat. A kép hátoldalán lévő Női aktot Rockenbauer is gyanúsnak találta, így kérdőjeles Márffyként közölte az életmű katalógusban. E jóhiszemű tévedés könnyedén elkerülhető lett volna némi kutatással.
Tehát helyesen: Heintz Henrik: Történeti jelenet (Szent László harca a kunokkal ?), 1930-as évek, (hátoldalán: Női akt), 85 x 105 cm, olaj, rétegelt lemez, restaurált, jelezve tévesen jobbra lent: Márffy Ödön, magántulajdon.
Rum Attila 2014. július 20.