A múlt: BÁV AUKCIÓSHÁZ
A jelen: BÁV ANTIKVITÁS
A lehetséges jövő: AZ AUKCIÓSHÁZ
Megvallom, nekem ez a semleges cím jobban bejön, mint az a számomra kicsit sem elegáns megoldás, amikor valaki saját magáról nevezi el az aukciósházát. Véleményem szerint az elavult nevű Bizományi Áruház Vállalatból akár piacvezető aukciósház is válhatna. A intézmény hivatalos nevén: BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Zártkörűen Működő Részvénytársaság – tehát ha korrektül akarnám rövidíteni, akkor az így nézne ki: BÁVBKZZMR, ami leginkább arra a hangsorra hasonlít, amit olyankor vehetnénk fel magnóra, amikor épp egy szemtelen darazsat próbálunk elhessegetni az ételünktől. Szóval szerintem AZ AUKCIÓSHÁZ egy kicsit ütősebb bemutatkozás lenne, persze ehhez rengeteg munka, ötlet és nem kevés pénz szükséges. A jobbítás őszinte szándékával és a felhőtlen szórakoztatás reményében közlöm az alábbiakat:
Marianne Fricart: Hölgy ölebbel (1824), vászon, olaj, 71,8 x 58,5 cm, jelzés és datálás lent balra: Marianne Fricart 1824 – Közölve: BÁV 65. művészeti aukció, 2014. november (kat. 267.)
Ugye azt mégsem írhatták címnek, hogy „Hölgy fogalmunk sincs mivel”, vagy „Leány rosseb se tudja micsodával”, avagy „Hölgy valami olyasmivel, amit sem véletlenül megérinteni nem szeretnénk, de óvatlanul megközelíteni se jutna soha eszünkbe”. Cirka a következő szövegbuborékot tudom elképzelni a mű esetleges képregény változatában: „Szia, édes kis halkutya, vagy akármi, ezen túl te vagy az én legelső számú, iciripiciri, nagyon fura kis kedvencem.” Bevallom, egyszerűen imádom ezt a képet, bárki akármit is gondoljon rólam emiatt. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy az ábrázolt állatocska az egy bodorított szőrű halacska, vagy egy egérfejű macska.
Madarász Viktor: Urbinói Vénusz, vászon, olaj, 99 x 172 cm, [jelzés ?] – Közölve: BÁV 65. művészeti aukció, 2014. november (kat. 268.)
Azt gondolom, hogy egy hárommillió hatszázezer forint kikiáltási árral induló festmény talán megérdemelt volna némi háttérkutatást. Márcsak azért is, mert a kép láthatóan nem Tiziano Vecellio, az itáliai későreneszánsz festőfejedelmének 1538-ban festett, a firenzei Uffizi Galériában őrzött remekművének, a festészettörténet egyik leghíresebb és méltán gyönyörűnek tartott alkotásának, az Urbinói Vénusznak a másolata.
Ez itt az Urbinói Vénusz.
Ez meg itt a szintén Tiziano által, de körülbelül egy évtizeddel később alkotott, egyébként szintén gyönyörűséges, Vénusz orgonistával, Ámor és kutya (1550 körül), Berlin, Gemäldegalerie. Ez volt Madarász képének a mintája, aki művét az eredetin megjelenő orgonista nélkül és eltérő háttérrel festette meg, így az már nem is másolatnak, de inkább parafrázisnak nevezhető. A Madarász Viktor alkotta mű szerepelt a művész kereken száztíz évvel ezelőtti gyűjteményes kiállításán (1904, Budapest, Nemzeti Szalon, kat. 53. Vénus, olajfestmény, Tizian másolat, eladó, 1000 Korona).
Hegedűs Endre: Önarckép, 1937, vászon, olaj, 50 x 60 cm, jelzés lent balra: Hegedűs – Közölve: BÁV 65. művészeti aukció, 2014. november (kat. 370.)
Írtam a képhez a katalógusba egy kisebb szöveget, melyben néhány lényeges adatot közöltem a művésszel kapcsolatban. Amit viszont ebbe a szövegbe nem írhattam bele, azt itt bátran megtehetem, mivel akárhányszor a művész bánatos arcára nézek, nem tehetek róla, de nekem ezt a mondatot sugallja: „Miért kellett megint bántani a cziczámat, ti csúnya, csuúúnya fijúk?” Egyébként tulajdonképpen nem csodálkozom, hogy szegény művész ilyen bánatos, mivel a katalógus szerint éppen mínusz két éves korában kellett megfestenie majdankori portréját csórikámnak. S, ha már szó érte a ház elejét, a ház hátuljáról viszont feltétlenül meg kell említeni, hogy a honlapon már javították a hibát! Az is igaz, hogy Hegedűs még mindig jobban járt, mint Demjén Attila, akinek viszont tizenkét évvel az elhunytát követően sikerült megalkotnia Mediterrán kisváros című képét (lásd. kat. 385.).
De, hogy valami egészen pozitívval és igencsak gyönyörűvel fejezzem be ezt az ismertetőt, álljon itt Kmettynek az a képe, mely több mint egy évszázadnyi lappangás után került ismét felszínre. A kép nem csupán egy különlegesen gyönyörű műtárgy (bár dícséretnek ez is épp elég lenne), de a korai magyar modernizmus egyik meghatározó darabja, olyan „kulcskép”, mely betekintést enged a modern magyar festészet huszadik század eleji hőskorába. Ha esetleg ennek indoklására is kíváncsiak, akkor olvassák el a képhez írt tanulmányomat a katalógusban.
Kmetty János: Városliget, 1911, vászon, olaj, 58 x 46 cm, jelzés lent balra: Kmetty – Közölve: BÁV 65. művészeti aukció, 2014. november (kat. 388.)
