Két portré - egy kép
Paizs Goebel Jenő: Kettős arckép, 1925, karton, olaj, 30 x 22,5 cm, jelzés fent balra: töredék, Székesfehérvár, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, ltsz.: 94.209.ID. – Megjelenés: Modern magyar festészet 1919–1964, Szerk. Kieselbach Tamás, Budapest, Kieselbach Galéria kiadása, 2004, 802, (kat. 213.)
Varga Albert (Budapest, 1900 – Párizs, 1940): Kettős portré (Önarckép Paizs-Goebel Jenő festőművésszel), 1925, karton, olaj, 31 x 24 cm, jelzés fent balra: VA, Székesfehérvár, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, ltsz.: 94.209.I. – Megjelenés: A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény katalógusa, Székesfehérvár, 2005, 199.
Vettem a fáradtságot és egy egész cikket elolvastam Varga Albertről. (Azért írom ezt ebben a provokatív stílusban, mert ez még így is több, mint amit a festővel foglalkozó néhány kollégám hajlandó volt megtenni és ez engem rendkívül bosszant.) Pedig nagyon érdekes és egyben tipikusan magyar művészsors bontakozott ki Talpassy Tibor az egykori barát és munkatárs írásából (A titokzatos festő, In: Művészet, 1972/7, 28-31.) A Deák Gyűjteményt bemutató, 2005-ben megjelent katalógus Lóska Lajos által jegyzett, szűkszavú, de még így is hibás Varga-életrajzának adataival ellentétben (melyeket szinte változatlanul közölt Verba Andrea Paizs Goebel Jenő művészete című monográfiájában – Bp. Gondolat, 2009, 78. jegyzet), Talpassy rengeteg személyes élményt lejegyezve elmesélte, hogy Varga előbb a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István egyik kedvenc tanítványa, majd tanársegéde volt, majd viszonylag rövid életének javát Párizsban töltötte. Itt nem csupán táblaképeket és grafikákat készített, de egy híres kocsma, a Coq d’Or (Aranykakas) teljes falképdíszítésével olyan sikert aratott, hogy egy amerikai műgyűjtő biankó csekket kínált fel neki, ha a falképeket átülteti-újrafesti számára, a tengeren túlra szállítható olajba-vászonba. Párizsi sikerei ellenére Varga 1932-ben hazajött és a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett Szabadság című sajtóorgánum mecénása lett. Amikor tönkrement és így nem tudta folytatni a lap pénzügyi támogatását, visszament a francia fővárosba. „Különben Párizsból szintén hazatért barátok, a színész Somogyi Pál és Kalla István argumentáltak: Varga a legjobbak közül való. Világos, áttetsző színei csillámlanak, olyan vöröset és kéket senki sem tud keverni, rajzkészsége bámulatos, expresszionista víziói álomszerűek, hangulatot árasztó zsánerképeiben csodálatosan keveredik a finom, lehelletszerű képzelet a megélt, tiszta valósággal. Toulouse-Lautrec-et emlegették, mint akinek víziószerű csillogásával Varga legsikerültebb alkotásai összemérhetők s fenntartás nélkül azok közé sorolták, akiket az új művészetek Párizsában az elsők között tartanak számon.” – olvasható Talpassy említett cikkében. Vargát 1937 szeptemberében autóbaleset érte Párizsban. Súlyos fejsérüléséből sosem gyógyult fel igazán. Ebből következő alkotói és magánéleti válságából, 1940 áprilisában az önkéntes halálba menekült. Varga és Paizs Goebel Jenő között (akik együtt szerepelnek a példaként hozott kettős portrén) 1924 júniusa és 1925 decembere között volt szoros kapcsolat, amikor Jeges Ernővel hármasban béreltek műtermet a Párizs közeli Barbizonban. A portré műfaján belül is megkülönböztetett, úgynevezett „barátság-képek" közé tartozó kettős képmás, Varga azon kiváló kvalitású és ritka festményei közé tartozik, melyek itthon maradtak. Varga Albert életműve mára szinte teljesen feledésbe merült. Cserba Júlia például meg sem említette Magyar képzőművészek Franciaországban 1903–2005 című, 2006-ban megjelent, egyébként kiváló könyvében. Így azután már nem is meglepő, hogy mint látható, még csekély számú fellelhető alkotása is tévedések prédájává válik.
A felmerült félreértések elkerülése végett, a két fotográfia ugyanazt a festményt ábrázolja. A színek eltérése abból adódik, hogy két különböző kötetből lettek kifotózva.
Rum Attila 2014. aug. 4. Budapest