Ha egy aukciósházat úgy képzelek el, mint egy aprócska, vagy mégpicibb, pelyhes kiscsibét, akinek védtelen kis testét, fenyegetően sötétlő varjak környékezik, akkor egyenesen megrémülök és feltételes reflexként kattan be nálam is a gondoskodási kényszer.
Tudva tudom, hogy hihetetlen munka van abban, amíg összeáll egy aukciós anyag, feláll a kiállítás, megérkezik a nyomdából a katalógus. Azt is el tudom képzelni, milyen felemelő érzés lehet, az árverés végeztével, a jól végzett munka örömével hátradőlni és megpihenni. Azt is tudom, hogy sosincs elegendő pénz, ember és idő arra, hogy minden szereplő műtárgy maradéktalanul, az összes szőrszálhasogató szakembert, gyűjtőt és neppert is kielégítő módon legyen megkutatva és adatolva. Így azután.
Hoppá, ez egy tévedés!
Ezennel ünnepélyesen meghirdetem, azaz rögvest kezdetét is veszi, a Segítsd a rászoruló aukciósházat! nevű akcióm. Ennek keretében, a két budapesti, nagy, rivális aukciósháznak tengermély tisztelettel és tökingyen ajánlom fel a továbbiakban, Czigány Dezső és Bernáth Aurél vonatkozásában az eredetiség vizsgálatot. Teszem ezt azért, mivel a két nevezett művész monográfusaként, kiemelt felelősséget és szinte fizikai fájdalmat érzek, hamisítványaik esetleges felbukkanása esetén. A hamisítványok mind erőteljesebb terjedését megelőzendő teszem felajánlásomat, mivel nemrég elhamarkodottan hárítottam el a Kieselbach Galéria azon kérését, hogy a továbbiakban szóbeli bírálattal segítsem munkájukat. Belátom, ez hiba volt, bár az indokaim elég nyomósak voltak. Viszont az aktuális aukció fényében úgy érzem, hogy elkapkodott és hebehurgya döntésem azonnali korrekcióra szorul. A kiváltó ok pedig a jelen téli aukció 172. tétele, melyről még ejtek szót az anyaggal foglalkozó, nemsokára bekövetkező kritikámban.
Boldog Karácsonyt!
(– Mit mondott? Hallottátok ezt? Azt mondta, hogy boldog farácsot? – Nem, azt kiabálta, hogy boldog kalácsot! – Aha, az lehet. Akkor menjünk. – De miért mondta ezt? Na, mindegy.)