Még mindig Kieselbach sorrendben 48. aukciója a téma. Annyi érdekesség van itt, hogy itt a második, de ígérem, hogy lesz harmadik rész is.
Diyarbakirli Tahsin: Morsqueé Ortakay Camii (Isztambul), vászon, olaj, 60 x 80 cm, jelzés lent balra: Tahsin Bey – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 48. téli képaukció (kat. 12.) – kísérő tanulmány nélkül.
Először kicsit tanácstalan voltam, hogy mit keres Kieselbachnál és egyáltalán itt Magyarországon Ivan Konstantinovič Ajvazovskij (1817–1900), kicsit megkésett, török követőjének, a számomra alig kiolvasható Diyarbakirli Tahsinnak (1875–1937) ez az aukciós anyaghoz kedves kis kakukkfiókaként viszonyuló, kissé giccsbe hajló képe. Török festő, holdvilág, tenger, kikötő, vitorláshajó – megkaptuk az ottomán overdózist álromantikából, de mi lehet a valódi oka annak, hogy ez a kép itt és most? Vannak Tahsinnak magyar gyűjtői? Nem hiszem. Kapós lenne a téma? Az sem túl valószínű. Aztán hirtelen leesett a húszfilléres és rájöttem a valódi mozgatóra.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök 2013-ban a jelenlegi kormány vendége volt Budapesten. A két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján gazdasági, turisztikai, kulturális kapcsolatok erősödéséről volt szó. Erdogan látogatása kapcsán a felek a magyarországi török kulturális örökség megőrzéséről is kölcsönös szándéknyilatkozatot írtak alá. Orbán Viktor a konkrétumok között említette, hogy Törökország kulturális intézetet hoz létre Budapesten, és cserébe Magyarország is ezt fogja tenni Törökországban. Erdogan szerint a két ország felevenítette szoros történelmi kapcsolatait, és örömmel állapították meg, hogy jelenleg nincs köztünk politikai nézetkülönbség. A török miniszterelnök köszönetet mondott a török EU-csatlakozás melletti magyar kiállásért. A török miniszterelnök hisz abban, hogy növekedni fog a Magyarországra látogató török állampolgárok száma, azzal, hogy a török műemlékeket - Szigetvárt, vagy a Gül Baba-türbét - felújítják. Azért pár történelmi hősünk, például Zrínyi Miklós biztosan elkezdett kicsit fészkelődni a sírjában, amikor erről értesült, talán még a bicska is elindult nyílni a zsebében. 2014-ben Törökország fogadta az erőszak, üldözés és más emberi jogsértések elől Szíriából menekülő 3,2 millió nő, férfi és gyermek közel felét. „Bár Törökország hivatalosan megnyitotta határait a szíriai menekültek előtt, azonban a valóság nem ilyen rózsás a háború pusztítása elől menekülők számára. Sokakat visszaküldenek a háborús zónákba, s akár tüzet is nyitnak rájuk.” – mondta Andrew Gardner, az Amnesty International Törökországgal foglalkozó kutatója. De ez csak egy példa volt arra, milyen is az Orbán által oly példaértékűnek nyilvánított török demokrácia.
Talán az évszázados magyar-török barátság lehet az egyik oka Tahsin budapesti térnyerésének? Talán Kieselbach Tamás ilyen elegánsan adta meg a királynak, ami a királyé? Hoppá, elnézést, még nem király, de már nem kell sokat várni arra se, a helyét már készítik. Az iszlám idillért valaki pedig négy millió forint + jutalékot fizetett az aukción. Éljen a török festészet! Éljen Tahsin bej! Zrínyi meg csak puffogjon, ha nem bír haladni a korral.
Than Mór: Mignon, 1878, vászon, olaj, 128 x 91 cm, jelzés és datálás lent balra: Than Mór 1878 – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 48. téli képaukció (kat. 228.) – kísérő tanulmány és kutatás nélkül.
Íme a hiányzó adatok:
Irodalom: Wilhelmb Gizella: Than Mór, A budapesti kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai 85. Budapest, 1944, 78. (Than Mór műveinek jegyzéke, életmű katalógus szám nélkül: Mignon, 1878. Özv. Jálics Ferencné sz. Jálics Vilma tulajdona.)
Reprodukálva: Lándori Tivadar: Than Mór emlékezete, Magyar Művészet, 1928/10, 735. (mint özv. Jálics Ferencné sz. Jálics Vilma úrnő tulajdona.)
Tudomásom szerint a mű jelenleg is védett a Magyar Nemzeti Galéria által, de ez nincs feltüntetve a katalógusban. A képet alapáron, hat és fél millió forintért ütötték le az aukción. Költői kérdés, hogy 19. századi történeti és zsánerfestészetünk egyik legkiemelkedőbb alakja, Than Mór e műve vajon elérte volna a nyolc és tizenkét millió forint közötti becsértékét, ha kutatása és adatolása korrektül megtörténik?
Kernstok Károly: Kékruhás nő a parkban, 1898, vászon, olaj, 160 x 117 [valójában 140] cm, jelzés és datálás lent balra: Kernstok [valójában Kernstock! mert ekkor még így írta a nevét!] Károly 898 – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 48. téli képaukció (kat. 196.) – kísérő tanulmány és adatok nélkül.
Szinte hihetetlen és teljesen érthetetlen számomra az a hányavetiség, amivel Kieselbachék kezelnek egyes, náluk szereplő képeket. Az előbbi Than Mór-mű után, ez a Kernstok-kép és alapadatainak hiánya már igazán felbosszantott. Mintha pont az lenne a céljuk, hogy az adott mű birtoklására senki se kezdjen el vágyni, így azután senki se vásárolja meg. Ennek a Kernstok-képnek például kisebb könyvtárnyi az irodalma, melynek a mostani katalógusban, valamilyen, általam ismeretlen okból semmi nyoma. Megmutatom, hogy mi hiányzik:
A festmény Kégl Margit (Barát Kálmánné) portréja, mely egykor (1911-ben adatokkal bizonyíthatóan) férje, Barát Kálmán tulajdonában volt. Kernstock Károly ezzel a képpel nyerte el az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat (OMKT) 1898–1899. évi téli tárlatán a Ráth György-féle 300 forintos díjat.
A festmény a következő helyeken volt kiállítva: * Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1898–1899. évi Téli kiállítás, Budapest, Műcsarnok (kat. 44. Arczkép. olajf. magántulajdon) * Kernstock Károly retrospektív kiállítása, Budapest, Művészház, 1911. november-december. (kat. 28. Arckép. Barát Kálmán úr tulajdona)
A festmény itt volt reprodukálva: * Tárgymutató az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1898–1899. évi Téli kiállítására, Budapest, 1898, 20. tábla.
A festménnyel kapcsolatos irodalmi említések helyei: * Nemes Mihály: Kernstok Károly kiállítása, Budapest, 1911. nov. 25. 10-11. * Lyka Károly: Kernstock Károly, Uj Élet. Népművelés. 7. évf. I. kötet. (jan-ápr.) 1912/1-2, 67. * Horváth Béla: Kernstok Károly, Komárom Megyei Múzeumok Közleményei 1. Tata, 1968, 446.
Csupán csak ez a pár „érdektelen” adat hiányzott most a kép mellől. Vajon miért? Pedig ezek az információk már ismertek voltak, mivel a kép egykor szerepelt a Polgár Galéria és Aukciósház 86-87. árverésén (kat. 194.) és annak katalógusában, egyszer már közöltem ezeket, a kép története, és további sorsa szempontjából sem érdektelen adatokat.
Mattis-Teutsch János: Vörös ló (Kompozíció), 1922–1923, vászon kartonon, olaj, 35,5 x 25 cm, jelzés lent jobbra: MT – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 48. téli képaukció (kat. 20.) – Molnos Péter szövegével.
A szöveg történeti része, Mattis-Teutsch szerepe és jelentősége a magyar és nemzetközi avantgárd történetében kifogástalanul korrekt. A problémák a műelemzés résznél kezdődnek. Mivel ennyire pontos volt a történeti helyzetelemzés, talán csak ennek fényében tűnik hirtelen túl nagy váltásnak a szöveg azon kijelentése, miszerint: „A most bemutatott festmény kitüntetett helyet foglal el Mattis-Teutsch avantgárd periódusában.” Ha a hivatkozott irodalomra nézek, azt látom, hogy a kép legelső irodalmi említése csupán 1999-es. Ez azt is jelenti, hogy a műnek nincs, vagy nem ismert korabeli reprodukciója, sem egyéb közlése. Az sem bizonyított (mivel ilyen adat sem szerepel a kép mellett), hogy bármikor ki lett volna állítva Herwarth Walden híres Sturm Galériájában, melyről a szöveg első részében oly sok szó esik, helyesen és jól. Tehát a szubjektív véleményen kívül semmiféle objektív adat nem igazolja a kép kiemelt szerepét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a most bemutatott festmény nem foglal el kitüntetett helyet Mattis-Teutsch avantgárd periódusában. Persze ettől még lehet jó kép.
Ezek után, már szinte feleslegesen merülök a műelemzés mélységeibe, ha azzal szállok vitába, hogy a kép valóban egy lovat ábrázol-e. A szöveg szerint szinte kötelező lenne ezt látnom, „…az egymásba épített ívekből szerkesztett, dinamikus vörös figura [én itt inkább az alakzat kifejezést használnám], melyet a vizuális kapaszkodót kereső néző önkéntelenül is ágaskodó lóként értelmez” Hát, lehet, de talán csak az keres ilyen kapaszkodót, akinek szüksége van arra, hogy megmondják, mit kell látnia. A kép mellett közölt Franz Marc Ló tájképben című alkotása, mint analógia viszont kivételesen szép és talá(ló). Szerintem Mattis Teutsch művében éppen az az izgalmas, hogy a művész csak felvetette, de mégis megválaszolatlanul hagyta, hogy a kép konkréten mit ábrázol. A nézőre bízta ennek eldöntését és nem akarta senkire ráerőltetni a saját vízióját. A képbe ágaskodó lovat látó erővel, az alábbi, szintén Mattis-Teutsch-művet akár kerekesszékes figurának is vélhetném, de nem az. „Csak” egy absztrakt kompozíció.
Mattis-Teutsch János: Lélekvirágok, 1922–1924, vászon, papír, olaj, 35 x 26 cm, jelzés lent jobbra: MT – Közölve: Kieselbach Galéria és Aukciósház 46. tavaszi képaukció (kat. 143.)
Folytatás következik.
