Gondolkoztam, hogy mi legyen a címe ennek a bejegyzésnek. Felmerült a rögvest száraznak bizonyult „50+1; a sutácska „Megsúgom a neten”; a költői „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (Karinthy Frigyes, Előszó, 1926); az extrém „Most akasztják a hóhért”; vagy a kapanyél egyszerűségű „Jubileumi blog”. De mivel az ország nagyobbik felét immár lefedő focistadionok korában élünk, én pedig naprakész magyar szeretek lenni, így maradt az „Öngól”. Tavaly december elején élesítettem be a blogomat és azóta éppen ötven, rövidebb-hosszabb bejegyzéssel zaklattam olvasóimat. E pici jubileum adta az ötletet, hogy, egyrészt készítsek számvetést, mit végeztem eddig, mire jutottam a munkámmal, másrészt pedig ez tűnik a legjobb alkalomnak, hogy némi önkritikát is gyakoroljak. No, nem mintha ehhez túlságosan fűlne a fogam fülem, de az emberek szeretik ezt a műfajt. Hát megpróbálkozom vele én is, feszegetem a határaimat, hátha ebbe is belenövök. Ezen ünnepi alkalommal tehát, ellenfeleim kárörömét sajátomként dédelgetve, egy bődületes tévedésemet helyezem reflektorfénybe, íme.

Maticska Jenő: Tájkép, 1904 körül, vászon, olaj, 120 x 110 cm, jelzés lent jobbra: Maticska – Közölve: Belvedere Galéria és Aukciósház 35. művészeti aukció, Budapest, 2011. március (kat. 59.) – Rum Attila tanulmányával. Helyesen: Angyal Géza: Körmöcbánya látképe, 1920-as évek, vászon, olaj, 120 x 110 cm, hamis, utólagos jelzés lent jobbra: Maticska.

Ezt a képet még nagyon régen (jó, nem az ókorban, de legalább 15-18 éve), még zsengén kezdő képbámuló koromban láttam először egy magángyűjteményben. Úgy lettünk egymásnak bemutatva, hogy ő egy Maticska Jenő-kép, én meg az, akinek gyönyörködni kell benne. Néha ezután is találkoztam a festménnyel (elmentünk kávézni, meg ilyesmi) de minden esetben és változatlanul lenyűgözött a szépsége, a mérete és tagadhatatlan festői kvalitásai. Azt gondoltam, hogy ezt a képet én ismerem, jó barátságban vagyunk, tehát nem csaphat be engem, így nem játszhatja el a bizalmamat sem. Azután elkövetkezett az egyáltalán nem remélt pillanat és a festmény megvásárolhatóként, ismét visszatért a műkereskedelembe. 2011-ben megbízást kaptam, hogy írjak hozzá kísérő szöveget a Belvedere katalógusába. Szívesen és nagy kedvvel tettem eleget a felkérésnek, megírtam, megjelent, megnyugodtam, amit megtehettem megtettem. Azután pár hónappal később (egyébként már vagy századszor) ismét belelapoztam a két háború közötti magyar művészeti folyóiratok koronázatlan királyába, a Magyar Művészet éppen 1928-ik évfolyamába. Ott pedig ezt láttam:

Angyal Géza: Körmöci táj, vászon, olaj, méret ismeretlen, jelzés lent jobbra: G. Angyal (és még valami évszám, talán 1928) – Közölve: Magyar Művészet, 1928/4, 320.

Késedelem nélkül döbbentem rá, hogy az általam dédelgetett álom-kép hamis, mert a remek festményt nem a fiatalon elhunyt nagybányai festőzseni, hanem egy tényleges Angyal alkotta közénk. Egy Géza nevű Angyal. (stílusosan megvárhattam volna ezzel a bloggal a karácsonyt is, de azt túlzásnak éreztem) A képről többek között ezt írtam tévesen 2011 tavaszán: „A most aukcióra kerülő tájkép Maticska Jenő egyik főműve. Az ifjú művész elegánsan hozta közös nevezőre mesterei, Réti István, Iványi-Grünwald és Ferenczy Károly látásmódját, nagyvonalúságát  és nemes koloritját. A kép nemcsak szokatlanul nagy méretével, de elsősorban festői kvalitásaival ejti méltán bámulatba mindenkori szemlélőjét. Egy alapvető kérdés viszont felmerül a festménnyel kapcsolatban, mégpedig az hogy a tájképen mely erdélyi illetve partiumi város látképe ékelődik a kopár, koratavaszi dombok közé. Tersánszky Józsi Jenő (aki szintén Nagybánya híres szülötte és a festő gyermekkori barátja volt) emlékei szerint Maticska a római intermezzón kívül sosem járt szülővárosától távol. Azonban a korabeli katalógusokban fellelhető képcímek alapján a művész Nagybányán és Rómán kívül biztosan dolgozott Bodonkúton és Újfalun is. Bár a festmény szerepelt a nagybányai művészetet bemutató két kiállításon is, a rajta megjelenő tipikus erdélyi város beazonosítása még várat magára.” Amikor ezeket a mondatokat leírtam, bizony nem hallgattam a bennem csilingelő vészcsengettyűre. Egy ilyen méretes műnek, hogyhogy nincs korabeli nyoma, adata? Mi az ábrázolt helyszín? Azon kívül, hogy a mű rendkívül kvalitásos, biztosan Maticska kvalitásai azok, amelyek megjelennek rajta? Az ördög ügyvédjének hangját alaposan elhallgattatta bennem az, hogy a képet régóta ismertem, szerettem és csodáltam. Sohasem kérdőjeleződött meg bennem vele kapcsolatban Maticska szerzősége.

Persze a kép nem ekkor bukkant fel az ismeretlenségből és nem én voltam az első szakember sem, aki találkozott vele. Maticska műveként szerepelt Mezei Ottó: Nagybánya. A hazai szabadiskolák múltjából, című kötetében (Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1983, o.n.); ezt megelőzően a Bizományi Áruház Vállalat aukcionálta (BÁV 27. képaukció, Budapest, 1972. május, kat. 203.); 1996-ban kiállították a Nagybányai festészet magángyűjteményekben, című tárlaton (Budapest, Budapest Kiállítóterem, 1996. május 2 - június 30. kat. 36.); valamint 2003-ban is bemutatták, még a katalógusban is reprodukálták a Nagybánya évszázada (a XX. század), című kiállításon (Szentendre, MűvészetMalom, 2003. szeptember 20 - november 2. kat. sz. n.) Tudomásom szerint, legalábbis a Belvedere katalógusának tanusága szerint 2011-ben a kép védett volt a Magyar Nemzeti Galéria által. Mindennek dacára, el kell ismernem, hogy ebben az esetben, ezzel a képpel kapcsolatban nem voltam elég óvatos, azaz tévedtem!

Viszont ma csatát nyertem az egóm ellen, vagyis fölényesen győztem le saját magamat. Ígérem, feltápászkodok és folytatom.

Angyal Géza: Körmöcbánya látképe, 1945, vászon, olaj, 97 x 145 cm, Ivan Zubal gyűjteménye, Pozsony – Közölve: A kép enciklopédiája, Pozsony, Slovart Kiadó Kft. 2004, 135.