http://axioart.com/aukcio/2013-12-05/teli-aukcio-c5
Íme, ezzel szembesültem a Párisi Galéria legutóbbi aukciós katalógusában:
79. Bernáth Aurél (1895–1982), Terasz (hátoldalán a 80. tétel)
Olaj, vászon, 60×76 cm, Jelezve jobbra lent: BA, Hátoldalán 80-as tétel
80. Basch Andor (1885-1944), Duna-part (hátoldalán a 79. tétel)
Olaj, vászon, 60×76 cm, Jelezve jobbra lent: Basch
Hát, sajnos, ezt nem tudom szó nélkül hagyni.
Tegyük fel azt a képtelenséget, hogy Bernáth és Basch egyazon vászon két oldalát használta egy-egy művük megfestésére. Azonnal felmerül a kérdés, hogy miért? Talán az egyiknek nem volt elég pénze, de csillapíthatatlan festésvágyának kielégítésére megkérte kollégáját, hogy legyen olyan szíves és engedje már meg, hogy az egyik képének a hátoldalát saját céljaira használhassa. Erre az azonnali válasz: Persze, kedves barátom, melyiket szeretnéd? Ezt a kis tájképet? Parancsolj, kérlek. Vagy esetleg másképp történt? Talán valami nemes festői verseny végeredményében gyönyörködhet az utókor? Kedves Bernáth, én arra gondoltam, hogy, ha már ilyen szerencsésen összefutottunk itt Pöstyén fürdőn, akkor talán a feleséged őnagysága sem bánja, ha nélkülöznie kell téged néhány órára, ugyanis azt vettem fejembe, hogy tudok én úgy festeni ahogy te. S hogy ezt bizonyítsam, idekészítettem a teraszra egy speciális festőállványt, és mi, az ezen lévő szép üres vászon két oldalára festünk egy-egy képet, majd a fürdő prominens közönsége pedig eldönti, hogy kinek sikerültebb a műve. Benne vagy, kedves Bernáth? – kérdezhette Basch. – Nos, legyen! – válaszolhatta Bernáth, és nekiláttak, gondosan ügyelve, hogy a másik, állandóan szemben lévő festő még véletlenül se kerüljön a vászonra. Ez így egészen életszerű, nem?
A valóság viszont az, hogy ilyen eset sosem fordult és nem is fordulhatott elő. Teljességgel elképzelhetetlen, hogy Bernáth valaki más képét újrahasznosította volna, de annak sincs realitása, hogy Basch tette volna ezt egy Bernáth-művel. Örült volna, ha a birtokába kerül egy, úgy vigyázott volna rá, mint a szeme fényére és még csak eszébe sem jutott volna, hogy összefesse a hátoldalát. Egyéb kapcsolat azonban fellelhető a két művész között:
Mi köti össze őket? Mindketten a két világháború közötti legrangosabb művészegyesület, a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai voltak. Ismerték és becsülték egymást. Bernáth hagyatékában fellelhető volt Basch Andornak egy igen szép csendélete, melyet éppen legutóbbi aukcióján, pár nappal ezelőtt árverezett el a Virág Judit Galéria.
Mi választja szét őket? Elsősorban is az, hogy Bernáth nagyságrendekkel jobb festő volt Baschnál. Festői modoruk, stílusuk, módszerük vagy látásmódjuk, ahogy tetszik, gyökeresen eltérő volt. Basch megmaradt a modernizmussal kacérkodó naturalistának, ahogy indult, Bernáth viszont a kezdeti avantgárd kísérletek után a hazai újromantika egyik legnagyobb mestere lett. Mivel Bernáth Aurél lánya, Marili megbízott a Bernáth-életművel és képi hagyatékkal való teendőkkel, így kötelességem, hogy a mester eredeti műveinek holdudvarából kigyomláljam az oda nem tartozókat. Most éppen ez történik.
